Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

TÁPLÁLKOZÁS

Kemencében sült archaikus kalács volt a bábakalács (baba) is, amelyet akkor sütöttek, amikor a család tulajdonában lévő tehén megellett. Az elles utáni sárga tehéntejből liszt, fahéj és cukor hozzáadásával lágy tésztát gyúrtak. A masszát vastepsibe öntötték és kemencébe tették. A sült tészta — melyet a magyar falvakban pitének neveztek — édes volt, a nők és a gyermekek körében örvendett népszerűségnek. Az archaikus kalácsok készítése a zárt tűzhelyek elterjedése után, a 20. század elejétől fokozatosan visszaszorult. Helyüket, szerepüket átvették azok a kalácsfélék, amelyeket a tűzhely sütőterében lehetett elkészíteni. A kemencékbe legfeljebb akkor fűtöttek be, ha nagyobb mennyiségben kívántak kalácsot sütni. Erre karácsony, húsvét idején, vagy lakodalmak előtt került sor. Ezeknek az ünnepeknek a jellegzetes kalácsa volt a fehér fonott kalács (biely pletenj kolác), amelynek két változata volt. Az egyik kerek volt, amelynek a tetején tésztából gyúrt koszorúba ugyancsak tésztából készített madarat tettek dísznek. Ha három ágból fonták a kalácsot, akkor téglány formájúak voltak. A fonott kalácsok rituális szerepet töltöttek be a lakodalmakkor. Az esküvői menetben díszes kendővel letakart kosárban vitték a kalácsot és útközben mindenkinek letörtek belőle egy darabot, aki szembe jött a násznéppel. A lakodalmi vacsora végén, éjfél előtt a menyasszony minden vendéget fonott kaláccsal kínált.

15 A tűzhelyen sütött kalácsfélék közül a mákos guba, a fánk, a csöröge, a tarkedli, a bukta, a rétes és a különféle tekercsek tükröznek még bizonyos hagyományos jellegzetességeket. Általában karácsony esti rituális ételként ismert a mákos guba (opekance s mákom). Ez azonban új keletű szo-