Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

TÁPLÁLKOZÁS

Az ételek készítésének technikája nagy változásokon ment át a múlt században. A közelmúltig kitapinthatóak az archaikus eljárások is. Egyik ilyen archaikus ételkészítési technikának tekinthető az, amikor a favágók, szénégetők, mészégetők az erdőn talált gombát, vagy a magukkal hozott szalonnát, kenyeret a tűz lángjánál nyárson vagy

7 kövön sütötték meg. A 19. század végén még általános volt az ételeknek a pitvarban, a padkán (na kúté), a szabad tűzhelyen (na vol'nom ohniskü) való főzése. Ez cserépfazekakban (hlinaky) és cserépserpenyőkben (hlinené serpenky) történt. A főzőhelyiség világítását pedig a falban kiképzett világítófülkébe (kosek) helyezett fafáklyák biztosították.

4 A pitvarban lévő padka szomszédságában volt a szobát fűtő kemence szája. Valamikor a kemencék kocka formájűak voltak. A 19. század végére ezeket felváltották a kisebb, búbosnak (búbos) nevezett, kónikus formájú kemencék. Bakó Ferenc megállapítása szerint az új kemencetipusok dél felől terjedtek el a hutás családok használatában. A kemence fűtötte a szobát és ez szolgált kenyér-, kalács-, krumplisütésre, gombák, különféle erdei gyümölcsök aszalására. Főzésre csak ritkán használták. Ünnepi alkalmakkor a gazdaasszony cserépfazekakba káposztát rakott, majd betolta az egészet a kemencébe, ahol az reggelig meg is főtt.

5 A főzés technikájában az 1900-as években, de különösképpen a két világháború közötti időszakban következett be döntő változás. A FAKSZ-kölcsönök segítségével sok új lakóház épült, amelyben már nem volt szabadkéményes pitar. Tűzhelyként már a falas tűzhelyek (murováné sparhety) helyett asztaltűzhelyeket (stolové spory) használtak. 4 Márkus M., 1984. 203. 5 Bakó F., 1973-74. 240.