Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

A MEGÉLHETÉS FORRÁSAI

títésben résztvevők száma. A leghátrányosabb település Répáshuta maradt északon zártan, és csak dél felé nyitottak gazdasági érdekeinek érvényesítési lehetőségeivel. A hutásfalvak lakossága fával, mésszel, faszénnel és különféle erdei termékekkel próbálta a mezőgazdasági cikkeket megszerezni az Alföld lakosságától. A 18—19. századi szállítási lehetőségeket figyelembe véve a fa hoszszú távú értékesítési megoldásai nagyon körülhatároltak voltak. Az uradalmi elvárásoknak megfelelően a fát legfeljebb 20 kilométerre kellett szállítani, majd 1878 után a Miskolc—Hámor közötti vasútvonal kiépülése után, a Kerekhegyi rakodóhely létesítését követően ez a távolság majdnem felére rövidült. Elmondható tehát, hogy a Bükkfennsíki hutatelepülések lakossága az állatállomány figyelembevételével alapvetően rövid távú kereskedelemre és szállításra vállalkozott. Nyilvánvaló azonban az is, hogy a fa távolabbi településeken való értékesítése sok szempontból sem járt volna eredménnyel. A fa mellett a mész és a szén volt az a termék, amely nagyobb távolságban értékesítésre alkalmas árucikknek minősült. Egyes megállapítások szerint a 20. század első felében Répáshuta, Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt lakói a mész szállításának alábbi módjait gyakorolták. Szállítóeszközük volt: 1. lovasfogat (1 vagy 2 lóval); 2. ökörfogat (általában 2 ökörrel); 3. szarná fogat (általában 2 szamárral, ritkábban taliga 1 szamárral); 4. szamárháton (csak Répáshután).

44 A szállításhoz igénybe vett állatfajta egyúttal a meszesek gazdasági-szociális színvonalát is tükrözte. Lóval és ökörrel a tehetősebbek fuvaroztak, a szamár a szegények állata volt. Szamárral gyakran özvegyasszonyok és gyerekek is mészeltek, lóval és ökörrel csak 44 VigaGy., 1986. 79.