Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

A MEGÉLHETÉS FORRÁSAI

ló színét pisztrának, a lábán csűdben fehér színű lovat pedig keselynek titulálták. Aszerint, hogy mely lábakon volt a kesely folt, így jelölték: az első bal lábra kesely, mindkét hátsó lábára kesely stb. Igen választékos, kizárólagosan magyar neveket adtak a lovaknak, úgymint: Kesely, Pajkos, Rabló, Laci, Tündér, Csillag stb.

41 Igen figyelemreméltó megállapításra juthatunk a lovak gyógyításával kapcsolatos szokásokat, eljárásokat vizsgálva. A hutatelepülésekhez közeli magyar falvakban sok népies gyógymódot ismertek a beteg lovak kezelésére, és lehetőség szerint ily módon próbáltak az állatokon segíteni. A hutások körében úgy tűnik, hogy csak a tályogsyokér használta volt elterjedve. A lovak begyulladt, beteg testrészét tályoggyökérrel (fekete gyökér) kezelték úgy, hogy a ló szügyibe fűzték a gyógynövényt, melynek hatására a kezelt testrész begyulladt és az állat meggyógyult. A tályoggyökér mellett ritkábban kacsapicsa rózsát (fekete hunyor) is használtak gyulladt testrészek gyógyítására. Ritkán népies gyógymódot alkalmaztak a ló patájának gyógyítására is, de ez a gyógymód nem volt olyan széles körben elterjedt, mint a tályoggyökerekkel való kezelés. Bükkszentkereszten, amikor gennyes gyulladás keletkezett a ló patáján a patkó alatt, kovácshoz vitték az állatot. A kovács tüzesített vasvesszővel kitisztította a sebet és nagypöffetegből nyert száraz növényi szövettel, barnás porral nyomta tele a heget. A szer hatására gyorsan enyhült a fájdalom. A népies gyógymódok helyett a hutatelepülések lakói inkább állatorvoshoz fordultak beteg lovaikkal, ami talán arra utal, hogy igen nagy értéket képviselt számukra a ló és fontosabbnak tartották a kísérletezgetések helyett a