Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

A MEGÉLHETÉS FORRÁSAI

Bükkszentkereszt Év Szarvasmarha Ebből igás ökör Ló Sertés Szamár 1895 309 73 60 200 11 1911 373 56 83 180 1935 230 22 217 223 — 1942 349 46 147 50 2 1962 195 1 120 98 — 1966 202 1 112 175 — 1977 94 — 71 68 Érzékelhető, hogy a hutatelepüléseken a lakosság számához mérten a múlt században is igen jelentős volt az állatállomány. Különösen figyelemre méltó Répáshuta és Bükkszendászló esetében, ahol a lélekszám jóval kisebb volt, mint Bükkszentkereszten. A bükkszendászlói állatállomány száma egyértelműen utal a falu „specializálódására", vagyis arra, hogy közelségét kihasználva inkább a fuvarozást tartotta a lakosság megélhetési forrásának, mintsem a fáradságos és kevésbé kifizetődő erdei munkát. Ebben a településben az igás ökrök száma az első világháború után minimálisra csökkent, ami jelzi, hogy a fakitermelés egyértelműen másodlagos szerepet töltött be a lakosság életében. Ellenben Bükkszentkereszten, de különösképpen Répáshután jelentős számban tartottak igás ökröket, a faszállításra leginkább alkalmas jószágokat. A ló kevésbé volt alkalmas fakitermelés esetén, mint az igásökör. Viszonylagos gyorsasága miatt inkább a fuvarozásban alkalmazták. Az első világháborút követően jelentős mértékben megnövekedett a bükkszendászlói lóállomány, ami önmagában is utalás arra, hogy a település lakosai egyre nagyobb szerepet vállaltak a kereskedelemben, a távolsági fuvarozásban.