Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

A MEGÉLHETÉS FORRÁSAI

húzással történt, karókkal jelölték ki a nyílásokat, mezsgyét is hagytak, amelynek a neve medza volt. Az erdőnevelés 100—120 évvel előtti legegyszerűbb módja a természetes felújulás volt. Miután kidöntötték az erdők fáit, a fatövektől idővel új hajtások eredtek, s ezekből új fák nőttek. Ezt a sarjerdőt folyamatosan gyérítették. Vagyis ritkították, ahogyan ez a fejlődőképes fák miatt szükséges volt. Később az állami és magán erdőbirtokokon szervezett, tudatos erdőfelújítást végeztek. A munkában elsősorban a gyerekek és a nők vettek részt. Mivel nagyon keveset lehetett keresni, a menyecskék inkább elmentek szolgálni. Az erdészet által megkövetelt munkaidő reggel 6 órától este 6-ig tartott, délben 1 órás ebédidővel. A felújítási munkálatok kezdetét a fák magjainak összegyűjtése jelentette. Ősszel tölgy- és bükkmagot szedtek, januárbanfebruárban pedig fenyőtobozt. A magokat súlyra vette át az erdészet. A makkot szétterítették az erdészet padlásán és télen többször megforgatták. A fenyőtobozokat 25 fokos melegben egy rostaféle eszközben kipergették, „...szétnyílt és minden levél mögött ott volt egy kis szárnyas mag. Ez kipergett, amikor rázták a rostát". A csemetekertben szénporral ágyaztak meg a makknak. Erdei szénhclyekről hordták a szénport az ültetéshez. Árkot ástak, ebbe szórták be a makkot, majd ráhúzták a földet. A magokat „Egyenletesen, mint a petrezselymet ültették.". Ha kikelt, nagyon sűrű volt és ezért a fiatal hajtásokat ritkítani kellett. A hajtásokat egy évig gondozták. Hajnalban és nyáron este locsolták. Őr vigyázott rájuk, nehogy a madarak kárt tegyenek bennük. A fiatal hajtásokat ősszel kiásták, vagy óvatosan kihúzgálták és 100-as kötegekben elvermelték őket. Gyakran nő új hajtás a lepergett magból a nagy fák tövében is. Ezeket is hasz-