Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

A MEGÉLHETÉS FORRÁSAI

volt a legjobb, a tölgyfa és a cserfa szene nagyon szikrázik. A bükkfaszén szépen, egyenletesen ég. A boksa rakását középen kezdték el a szénhely köré szállított fából. Először középen száraz fából a gyújtást, a fáklyákat készítették el és ettől kifelé lefektettek egy 8—10 cm-es vastagságú dorongot, a vezért. így maradt a boksában alul egy rés, amelyen keresztül begyújthattak. Amikor 2 méter átmérőjű lett az alsó sor, akkor kezdődött el a második rakása középső részen száraz, majd kifelé haladva vastag nyers és széle felé vékonyabb fából. A földről általában két sort tudtak felrakni. A harmadik sort, illetve a tetejét csak úgy tudták kúpolni, ha a fát alulról feldobták, vagy a cimbora feladta. A boksák mérete változó volt. Régebben 30—40 köbméterest, újabban 60—70 köbméterest raktak. A következő rakási művelet az abroncs, vagy a címer iámra) elkészítése volt. Ez úgy történt, hogy a boksa mellett körben egymástól méternyi távolságra 50—60 cmes magasságú ágas karókat vertek le és ezekre rakták a hasított faabroncsokat, ami a boksára hányt földet tartotta. Nagyon fontos volt az abroncs magasságának a boksa nagyságának megfelelő kiválasztása. Ugyanis ha nagyon magasra rakták, akkor gyorsan kiégett a szén, de nem volt olyan tökéletes minőségű. Miután elkészült az abroncs, haras7toltak. Száraz faleveleket gyűjtöttek össze és ezzel kb. 10 cm vastagságban beborították a boksát, hogy ne peregjen le a föld. A harasztot ugyanis 5—10 cm-es vastagságban földdel borították, amelyet lapáttal döngöltek le. Az abroncs alatt nem takarták be a boksát, csak akkor, ha ott már meleg füst jött ki. A begyújtás a szabadon hagyott nyíláson egy hosszú rúddal, a gyúj tó vesszővel történt. A múlt század elején még szárított cseresznyefakérget raktak a rúd hasított végei közé (stil gyújtó) és ezzel gyújtották meg a boksát. Később már olajos kanóccal.