Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)
A TELEPÜLÉSEK KIALAKULÁSA
birtokosok csupán csak az uradalom egy részét használhatták, mert a bécsi udvar pénzszerzési törekvéseit kihasználó, földesúri terheiket egy összegben megváltó mezővárosok, Miskolc, Kövesd és Keresztes nem tartoztak a zálogba adott birtokok közé. A zálogbirtokosi állapotok nem kedveztek az uradalom gazdasági fejlődésének, mivel az ideiglenesen birtokos főúri családok nem voltak érdekeltek a későbbi időkben jelentősebb hasznot hozó invesztálásokban, a széttördelt koronajószág gazdasági fejlesztésében. Jövedelmeik sorában a majorsági gazdálkodás volt az elsődleges fontosságú, mert ennek a korán kialakult gazdálkodási formának a fejlesztése nem járt kockázattal. A zálogbirtokosi időszakban szinte állandóan nyomon követhető a majorsági birtokok kiterjesztése, növelésére irányuló törekvés. A majorsági birtokok területe már a 17. század második felében elérte az összes vetésterület egyharmadát, s ez a terület a 18. század elején a paraszti földek kisajátításával, a Diósgyőrben, a Műhibán folytatott allodizálásokkal tovább növekedett. Az uradalmi bevételek másik része az iparból és a regálékból származott. Az uradalmi ipart a 18. század elején mindössze 2 vízimalom, 6 ser- és pálinkafőző ház, valamint a diósgyőri vár közvetlen közelében működő, hat törővel ellátott kölestörő malom (kölyü) képviselte. Ezekhez csatlakozott még a miskolci vargák által épített és bérleti díj fejében használt kallómalom. A földesúri bevételek harmadik forrását a Bükk hegységben levő erdőbirtokok jelentették. Az erdőségek azonban a terület nagyságához képest csekély jövedelmet biztosítottak. Az épületfa nagyobb részét az uradalmi építkezéseken hasznosították. 6 A jobbágyoknak az urbári6 L. Veres L., 1979. 206-207.