Rémiás Tibor szerk.: Torna vármegye és társadalma 18-19. századi források tükrében (Bódvaszilas-Miskolc, 2002)
BÉL MÁTYÁS: Torna vármegye leírása (1730 körül)
vábbá, hogy kettős ostrommal megossza a várvédőket, közel a vár kapujához egy másik sáncot is hányatott, saját maga és katonái életének a veszélyeztetésével. Amidőn ugyanis a maga személyében irányította a munkásokat, hogy meggyorsítsa a munkát, és már elfáradva, egy kicsit felvetett fejjel leült egy kőszikla peremére, ahol egyébként takarásban volt, egy célzott lövéssel kilőtt nagyobb golyó elérte és olymódon találta el, hogy a nyaka és a válla táján hirtelen feltépte az összes ruháját, a farkasok bőréből készült hadi köpenyével együtt, a testét azonban nem sértette. Életének az e nagyon is kézzelfogható veszedelme csak még jobban feltüzelte ezt az igen vitéz hadvezért, olyannyira, hogy nem hagyott fel előbb a várfalaknak a lövetésével, csak miután egy nagy és hosszan elnyúló repedést tört rajta, öt napon keresztül romboltatván az ágyúlövésekkel, akkora lett a rés a falakon mindkét földhányás irányából, hogy azt hitték: a rohamozók teljes csatasorai törhetnek át a romokon ininden nehézség nélkül. Látván a falaknak ezen romlását, nemcsak az asszonynak ingott meg a lelke, hanem Saffaritz Péternek is, aki Bebek helyetteseként a vár parancsnoka volt. Amidőn tehát már felhagytak a reménynyel, hogy a várat megoltalmazhatják, az egyik vitéz lovagnak, Ebeczky Péternek azt adták parancsba, hogy a falakon lévő ablakokon keresztül szóljon a várnak méltányos feltételek mellett való átadásáról azokhoz, akik a sáncokon tartózkodnak. A dolgot késedelem nélkül hírül adván Schwendinek, aki történetesen visszatért a táborba, ő úgy látta jónak, hogy az ostromlottak küldjenek valakit a megbeszélésre. Késedelem nélkül meg is érkezett az ostromlottak közül Pethő Pál, aki meghívta a várba Forgáchot, hogy folytasson egyezkedést Patócsyval a megadásról. Ámde ezt a javaslatot, mint méltánytalant, s mind az ő, mind pedig Forgách méltóságához nem illőt és nem is biztonságosat, igen szigorúan visszautasítván, Schwendi keményen fenyegetőzött, hogy ha még azon a napon nem születik meg az egyezség a vár átadásának feltételeiről, akkor ő élni fog az alkalommal, amelyet övéinek a vitézsége teremtett számára. Miután Pethő visszatért a várba, onnét sietve a táborba jött Wesselényi Farkas, Bebek lovasainak régi vezére, aki aztán a dolgot véghez is vitte a lehető legméltányosabb feltételekkel. Ő ugyanis előbb Forgách-csal tárgyalván, aki úgy vélte, hogy szelídebben kell bánni az asszonnyal, Schwendinél könnyen keresztülvitt mindent. Az adott és kapott feltételek a következőek voltak: Zsófia az összes kinccsel és poggyászával együtt, ami csak a várban vele volt, távozzék el a várból, s ezek elszállítása végett Schwendi adjon neki egy négyes fogatú szekeret. Az ágyúk minden hadi felszereléssel együtt maradjanak a várban, s Patócsy ezeket a legjobb tisztességgel adja át a császáriaknak; ő maga pedig bántatlanul menjen Tornára, onnét pedig oda, ahová akar. - Wesselényi is elfogadta a megadás feltételeit, s túszul hagyván Schwendinél Lórántffy Lászlót és Darvas Pált, legottan visszatért a várba; s miután minden poggyászt összecsomagoltak, január havának 14. napján kivezette a várból Zsófiát, akit övéivel együtt Mágócsy Gáspár és Panka Péter kísért bármiféle bántódástól megvédelmezve Tornára. - A várnak ez az idejekorán való feladása hiábavalóvá tette Bebek törekvéseit. O ugyanis saját katonáiból és a törökök segédcsapataiból egy valamekkora sereget összegyűjtvén, már Rimaszombatba érkezett, hogy ha tudja, ütközetre hívja ki Schwendit, vagy ha haderejét tekintve nála alábbvaló lenne, azt a háromszáz fős csapatot, amelyről fentebb említést tettünk, ütközetet színlelve bejuttassa a várba; ott vette a szomorú hírt, hogy a vár meghódolt Schwendi előtt, s hogy felesége a poggyászával együtt nyugodt utazással már elutazott Bajomba. Erre tekintettel ő maga is megváltoztatva útját, előbb Fülekre ment, azután pedig Bajomba, ahol feleségét akitől már több esztendők óta távol volt - igen nyájasan fogadta, magasztalván bátor helytállását; majd elutazott Erdélyországba, János Zsigmondhoz.
