Rémiás Tibor szerk.: Torna vármegye és társadalma 18-19. századi források tükrében (Bódvaszilas-Miskolc, 2002)

BÉL MÁTYÁS: Torna vármegye leírása (1730 körül)

A hegyei magasak is és sok van belőlük; itt is, ott is folyamatos rendben helyezkednek el, mintha csak mesterségesen jöttek volna létre. Nem csupán a teljes területet - bármekkora legyen ez - veszik körül ugyanis mintegy falként, hanem a belsejét is felszabdalják egy kiöblösödő résszel és a keresztbe vonuló hegygerincekkel. A hegyeknek többnyire zordon a látványa: a lábaik kopaszok, majd a lejtőik erdőkkel és bozótokkal borítottak, meredek ormaik pedig kőszirteket és sziklafalakat tárnak elénk. Nem hiányoznak azonban az olyanok sem, amelyek megengedik a művelést: legelsősorban azok, amelyeknek a teteje sima és nyitott fennsíkot képez. Amiképpen ugyanis ezek dús fűnek és kaszálóréteknek örvendenek, éppen úgy lejtőik alsó részeit itt gabonatermő szántóföldekkel, másutt szőlővel művelik. Erdőségeinek a kivágható fa bősége mellett a makktermésben van a legfőbb érdeme: ez, ha csak az időjárás viszontagsága nem teszi tönkre, elegendő a sertések megszámlálhatatlan sokaságának a hizlalására. Amerre a hegyek meredélyei megszelídülnek, ott patakokkal és csermelyekkel öntözött völgyek terjeszkednek: ezek teli vannak falvakkal, mivel rendkívül alkalmatosak a letelepedésre. III. § Azokat a neveket, amelyek az egyes hegyeket jelölik, nehéz felsorolni, hiszen alig találunk olyan hegyhátat vagy hegyláncot, amelyre nem ragasztottak valamilyen helyi elnevezést. Egészében véve, ezek a Kárpátok nyúlványai: Szepesből és Gömör egy kisebb vidékéből törnek elő egészen idáig kanyargó tömbjeikkel és vonulataikkal. Mármost, a hegyeknek az elnevezései az egyes falvaktól származnak; e neveket számba venni aligha érné meg a fáradságot A különlegesek közé soroljuk azokat, amelyek Szádelő és Szilice mellett vannak: nem azért, mert tömegük tekintetében, hanem, mert a természet csodái tekintetében múlják felül a többi hegyet. Mindkettőben van ugyanis egy-egy barlang, amely egyedülálló természetű és méltó a csodálatra, jobban, semmint azt le lehetne írni. A hegy, amely Szádelő faluval van szemben észak felől, azon a részén, amelyik déli irányba néz, a legaljától számítva többé-kevésbé száz öl magasságban egy barlangot tár elénk, amely hatalmas és öblös kanyarokkal kígyózik. Azt mondják, valaha oly nagy volt a nyílása, hogy egy négyes fogat is be tudott hajtani rajta; később azonban a hegy meredélyéről alágördülő sziklák lassanként eltömték: most az emberek egyenként is csak nehezen jutnak át rajta, mint valami bányavágaton. S mint ahogyan a hegy alatt fekvő völgy elnyúlik, éppen úgy fut a barlang ürege is félmérföldnyi távolságra, míg újra a napvilágra nem bukkan. A belsejében különféle cseréptöredékeket, állati csontokat és az emberi élet más ilyesfajta nyomait lehet még mindig megfigyelni ezek annak jelei, hogy a lakosok a pogány betörésektől való félelmükben itt találtak maguknak menedéket. Hitelt ad ennek a következtetésnek az, amit beszélnek: hogy tudniillik még ma is kiállnak a sziklák repedésiből a barlang szájánál az ellenség által kilőtt, de rozsdamarta vas nyílhegyek. Fennmaradtak ezenkívül egy falunak is a maradványai, amelyek valamikor a barlang bejáratától a szemben lévő hegy oldaláig rekesztették el azt a völgyet. Egy új érv továbbá amellett, hogy ama régi és veszedelmes időkben fegyvertelen sokaság rejtőzködött itt: vannak, akik azt beszélik, hogy amidőn az ellenség elől menekülő Szent László a lovát megsarkantyúzva átugratta a barlang nyílá-