Rémiás Tibor szerk.: Torna vármegye és társadalma 18-19. századi források tükrében (Bódvaszilas-Miskolc, 2002)

BÉL MÁTYÁS: Torna vármegye leírása (1730 körül)

tára, nagyságos Andrássy György szabad báró, továbbá a Horváth, a Janka, a Nebesti, a Szatmáry, a Dely, a Danes, a Mihályi, a Frenyó, a Ratkó, a Gyürky, a Maksay, és a Balpataky családok. Szilice helység napnyugati irányban, egy, a mellette lévő erdőktől és berkektől körülölelt, kiemelkedő dombon fekszik. Hűvösebb éghajlatú és széljárta hely, ahol még nyáridőben is kevés, vagy éppen semennyi szúnyog és légy sem mutatkozik, amidőn a közvetlenül szomszédos falvakban végtelenül nagy ezeknek a száma. A föld az egész határában meredélyes, kövecses, dombokkal és völgyekkel zsúfolt. Nevezetes egy jégbarlangról, amelyet magyar nyelven közönségesen Lednicének mondanak. Jónak láttam a következő módon ide csatolni ezen barlangnak valósághoz hű leírását, amely az apámuram számára írásban megküldött alábbi kérdőpontok szerint készült. 1. Vajon valóban terem-e nyáridőben is ott jég? 2. Vajon télen meleg van-e benne? 3. Vajon nincsenek-e azon barlang környékén édes vagy savanyú vizű források? 4. Vajon van-e alkalmatos legeltetés azon barlang környékén? 5. Vajon mély-e az a barlang? 6. Vajon melyik földesúrhoz tartozik az a falu? Az 1. pontra: való igaz, hogy a legforróbb nyárban is van és terem jég az említett barlangban. Mihelyt ugyanis a tavasz beköszöntével enyhül a fagy és a Nap hőjétől felmelegedik a föld, akkor az abban a barlangban rekedt levegő is napról-napra mind jobban lehűl, jóllehet van a barlangnak északi irányba néző és eléggé tágas - a magasságát tekintve az alsó részétől a felsőig tizennyolc ölre, a szélességét tekintve pedig kilenc ölre terjedő - nyílása. A barlang száján kívül elterülő térséget mintegy körbekerítik a kőszirtek és a sziklák. A leereszkedés a barlangba egy lejtőn, fokozatosan történik, s e fokozatos leereszkedés közben minden egyes fokon egyre hidegebbnek és hidegebbnek érzi a levegőt a leereszkedő; ezzel szemben a kijövetel és a fokonként való feljebb jutás alkalmával egyre langyosabbnak. S miután a Nap heve átjárja és áthatja ennek a barlangnak a belső felületét, amely déli irányba néz, a természet tüneményeként ez a boltozatos felszín mintegy izzadmányt választ ki, s ez a lecsöpögő izzadmány, vagyis nedvesség lassan-lassan különféle minőségű és mennyiségű kisebb és nagyobb, lefelé csüngő jégcsapokká fagy, amelyek közül némelyek vastagságukat tekintve felülmúlják a legvastagabb hordókat is. A barlangnak a fövénnyel borított és a lecsöpögő víztől nedves alját, amelyen járni lehet, nemkülönben teljesen befedi a jég. A 2. pontra: az is igaz, hogy téli időben semennyi jeget sem lehet itt találni. Az ősz közeledtével ugyanis a jég lassan-lassan felolvadván, eltűnik, az a barlang belsejében lévő sziklarepedéseken keresztül elszivárogván, a víz sem marad meg. S miután az egész barlangban felolvadt a jég, az üreg minden nedvességtől teljesen kiszárad és a hűvösebb levegő helyét enyhébb és langyosabb foglalja el, amely a tél teljes időtartama alatt megmaradván a barlangban, melengeti és életben tartja az ide húzódott legyeket, szúnyogokat és más rovarokat, s olykor menedéket nyújt a rókák és a nyulak számára is. A 3. pontra: ennek a barlangnak a környékén és a közelében egyáltalán nincsen sem édes, sem pedig savanyú vizű forrás. Megtörténik azonban, hogy nyári időben az ezen barlang környékén mezei munkát végző emberek szomjúságuk csillapításának okából jeget hoznak ki darabokban onnét és miután felolvadt, megisszák. A 4. pontra: ami a legeltetést illeti, ez ama barlang fölött és környékén mindenütt rendkívül alkalmatos. Nem csupán csordák, ménesek és más jószágok nyájai szoktak ugyan-