Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPI TÁPLÁLKOZÁS HÁROM GÖMÖRI VÖLGYBEN

tett. Az öregek még az asztalon levő morzsát is összeszedegették a kötényükbe és megették. Ha a gyerek véletlenül a földre ejtett vagy ledobott egy falat kenyeret, föl kellett vennie és megcsókolnia. Erre rábeszéléssel és somfavesszővel ránevelték. A gyerekek csak annyit kaphattak, amennyit megettek. Ha az öregek valahol eldobott kenyeret láttak, fölvették, megfúvogatták, megtörölgették és hazavitték.

94 Ha valaki elrontotta a gyomrát, kenyeret pirítottak neki, megégették a haját és ezt kellett megennie a betegnek. A kenyérsütéssel kapcsolatban aránylag kevés babona, hiedelem volt ismeretes. Ha a kenyér elfogyott, sütni kellett, mert éhesen nem lehetett dolgozni. A Csermosnya-völgyi adat szerint havi vérzéskor nem süthetett az asszony kenyeret, mert azt régen úgy fogták fel, hogy olyankor az asszony mocskos, undorító. Egy esetet el is beszélt az egyik dernői adatközlő: „Kb. 80 évvel ezelőtt Bakos Feri bácsi Kovácsiból nősült. Mindjárt az első héten a fiatalasszony kenyérsütéshez készült. A férje tudta, hogy vérzése van, így rettentő dühbe gurult, és igen megverte. A kenyeret nem süthette meg. A régi szólásmondás szerint, ha az asszonyt az első pendelyben megverik, egész életében verés lesz a sorsa. De itt fordítva alakult, mert az eset után a menyecske úgy a sarkára állt, hogy Feri bácsi neve 'hallgass' volt életük végéig. Ezt még ma is emlegetik a faluban" (Ulman Lajosné gy.) A kenyérsütés elsajátítása Az anya a kislányát már úgy 12 éves korától fokozatosan tanítgatta a kenyérsütésre. Először a szitálást bízta rá, aztán lassanként minden műveletet kipróbáltatott vele. A lányok hamar megtapasztalták a kenyérsütés fogásait. Egy lánynak 15 éves korában már önállóan kellett tudni kenyeret sütni. Az árvák is megtanulták valamelyik rokon útmutatása szerint. A szolgálóvá lett lányoktól, vagy a korán - már 16 éves korukban - férjhez mentektől megkövetelték, hogy tudjanak kenyeret sütni. Az ügyes fiatalasszony átvette a háztartás vezetését, segített az anyósának. Amelyik nem tudott semmit, az nem jött ki az anyóssal. Az anyós azt mondta a fiának: No, fiam, te jól megházasodták, mert: „Kenyeret is úgy tud sütni, / Háromszor is befűt neki, / Mégis sületlen szedi ki...". De a férje, ha szerette, azt mondta: „Megtanítjuk, édesanyám!" És meg is tanították, jó gazdasszony lett belőle. Olyan anyós is volt, aki nem adta ki a kezéből a háztartás vezetését. A fiatalasszonyról az volt a nézet, hogy majd megtanul a maga kenyerén. Úgy is lett, megtanult minden fiatalasszony - ha rákerült a sor - főzni és kenyeret sütni. Lepények A gömöri lepényféle sült tésztákat két nagy csoportba sorolhatjuk. Az egyikbe tartoznak azok, amelyek kelesztetlen tésztából sültek és lényegi funkciójukban a kenyeret helyettesítették. Akkor készültek, amikor a család nem vagy csak nagyon szűkösen nyúlhatott kenyérért. Éhínséges évek eledelei voltak. A kenyérhez szokott emberek viszont kénytelenek voltak az egyszerű sült lepényekkel beérni, még a második világháború és az azt követő években is. Amilyen közelinek tűnik még az előfordulásuk, olyan távoli a történetük.

95 Összetételük is kezdetlegességre utal: liszt, víz és só összedolgozásán alapszik. Terminológiájuk mára már eléggé összekeveredett. Kisebb módosításokra a korábbi nevük megváltozott, vagy a név átadása-átvétele nem együtt játszódott le a tartalom átadás-átvételével, illetve annak újszerűnek tűnő módosításával. Ezért fordult elő, hogy a három völgy lakói nem egyféleképpen emlékeznek vissza a laksa nevezetű egyszerű lepényre. A Turóc-völgyben árpa-, búza-, gabonaliszt bármelyikéből készíthették. A lisztet vízzel, aludttejjel összegyúrták, tettek még hozzá egy kis sót is. A tésztát kinyújtották, majd zsírral, tejföllel megkenegették, a nyújtást és a kenést háromszor megismételték és ezután sütötték meg a kemencében. A Csermosnya-völgyben /agának a korong alakú, kb. 20-25 cm átmérőjű lepényt nevezték, amelyet a zárt tűzhely sparheltjén sütöttek meg. Fogyasztás előtt még melegen megzsírozták. A tészta minőségét úgy javították, hogy egy kevés burgonyát főztek hozzá. Lazaságát a nyújtáskor hozzáadott szódapor segítette elő.

96 Lekvárral is lehetett fogyasztani. 94 Vö. Bálint Sándor. A kenyér és a kalács a szegedi néphagyományban. Néprajz és Nyelvtudomány, 5-6. Szeged, 1962. 63-77. 95 Kisbán Eszter. A lepénykenyér a magyar népi táplálkozásban. Népi kultúra - népi társadalom, I. 1968. 51-91. 96 Vö. Bődi Erzsébet: Lepényfélék egy magyarországi lengyel falu táplálkozásában. In: Néprajzi tanulmányok Dankó Imre tiszteletére. A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei, 39. Debrecen, 1982. 327-329. Az istvánmajori lengyeleknél a laksának három jelentése