Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
NÉPI TÁPLÁLKOZÁS HÁROM GÖMÖRI VÖLGYBEN
alapuló finom őrleményeket adó malmokhoz. Elsőként a Torna megyei Vendégi község területén 1928-30 között épült hengermalomba járt. Ott már négyféle lisztet adtak: duplagrízest, félgrízest, simaés kenyérlisztet. Ha nem is mindenkor tehették meg, de azért minden, magára valamit is adó parasztgazda legalább évente egyszer vagy kétszer elment Vendégibe őrletni. Akinek nem volt fogata, az pedig kifizette az összespórolt pénzéből a fuvarra valót, hogy Vendégiben őröltessen. A következő idézett sorokból megtudhatjuk a Vendégiben való őrletés körülményeit: „Oda jól fel kellett készülni, mert ott nagy zsúfoltság volt. Sokszor beletelt két nap és két éjszakába, amíg hazaértek. Az útra úgy készültek, hogy először is a szekérbe betettek egy nagy enyves ponyvát. Erre berakták zsákokban a terményt. Aztán a ponyva négy végét összeszedve, betakarták a zsákokat. Ezután még egy ponyvával betakarták a szekér tetejét. Ezt azért tették, hogy ha eső esik, ne ázzon meg az őrölni való. Vinni kellett még a lovaknak abrakot, egy lepedő szénát a saroglyán. A gazda - és aki még vele ment elég elemózsiát és éjszakára meleg ruhát vitt, hiszen az éjszaka még nyáron is hűvös. Legtöbbször éjszaka indultak, hogy korán reggelre odaérjenek. Amikor odaértek, megszámolták, hányan vannak előttük. A malom mellett volt egy hatalmas, tetővel ellátott szinke az emberek részére, oda beálltak és várták a sort. A szinkepadon széna volt, ott lehetett meghálni. Az ott hálóknak reggel a szakácsné reggelit is adott, a férfiaknak egy tányér krumplilevest, a nőknek forró citromsavas teát egy darab pirítóskenyérrel." A harmincas években híressé vált vendégi malom mellett Rozsnyón is működött két hengermalom: az úgynevezett Meignt- és a Szegfű-malom. Ide is eljártak őrletni, viszont sokkal kevesebben, mint Vendégibe. A Szuha völgyében is működtek a századforduló előtt vízimalmok. Néhai Dombi Lajos alsószuhai lakos így emlékezett vissza még egy évtizeddel ezelőtt: „A vízimalomban néha 3 napig is ott voltak, ha sok volt az őrlés. Elfogyott az ennivaló, nem tudtak enni. A molnár megkönyörült rajtuk, sütött nekik molnárkalácsot. 83 A búza mindenkié sorba volt rakva. Csak felöntés előtt vámolták. A búza hat-hétszer leesett a lisztes ládába: ez volt az őrlemény. Ezt mindig fel kellett hordani a garatra vissza, a gazda úgy nézett ki, mint az ördög, lisztes volt még a szeme pillája is. Volt aztán huncutság is. Látta a molnár, hogy a zsákban másfél mázsa búza is van, s mikor vámolta a segédje, csendesen azt mondta: Inci, furci marci más... Mikor megint mondta, a gazda rávágta hirtelen: Fúró, fejsze zsákba mássz... Másnap kitört a fogaskerék, javítanák, de nincs fejsze, nincs fúró! „Elvitte, az anyja Istenét, azért mondta, hogy fúró, fejsze zsákba mássz!" A vízimalmokban ficsórral vámoltak. Minden zsák termény után 4 ficsor u volt a vám. A vámolás után öntötték fel a szemet a garatra, és várták a kiesést. Őrlés után következett a visszamérés és csak ezután indulhattak el hazafelé. A Szuha-völgyi falvakból később Kelemérbe jártak őrletni az ottani hengermalomba, melyet a 20. század első évtizedében épített fel a Faggyas család. A búzából grízes, sima-, kenyérlisztet és korpát nyertek. A tulajdonviszonyok megváltozásáig, a második világháborút követő évekig működött a keleméri malom, de később már a putnoki vette át ezt a körzetet is. A keleméri malom négy évtizedét átfogó történetét és a vele kapcsolatos néprajzi megfigyeléseket Faggyas István már rögzítette, 85 így annak részleteitől most eltekintünk. Csupán annyit említünk meg, hogy minden mázsa után itt csak 4 kilogrammot számítottak vámnak. A Turóc völgyében található falvak életében különös gondot fordítottak a tél előtti utolsó őrletésre. Hiszen ha befagyott vagy zajlott a Turóc vize, azon nem lehetett átkelni, de még a malom sem működött a folyó mellett. Ezért mindig figyelték az időjárás alakulását, próbálták hosszabb távra is kitalálni, hogy milyen idő várható az elkövetkező hetekre, mikor lesz nagyobb hóesés vagy gyors lehűlés. De azt sem tartották jó megoldásnak, ha túl korán őrlették meg a télire valót. A liszt ilyen esetben megkeseredhetett. Ha pedig elkéstek vele, és a helyi malom már leállt, akkor kénytelenek voltak ismeretlen távoli malmot felkeresni. Ezért a téli őrlésre még fokozottabban felkészültek, mint máskor. „Ilyenkor előkészítették a szekeret, leseperték a szekérdeszkát erős nyírfaseprűvel, aztán oldalkast vagy fenékkast tettek fel a szekérre. A kas fűzfavesszőből volt fonva. A szekeret száraz szalmával kibélelték, aztán előkészítették a zsákokat. Külön-külön a búzát, rozsot, az árpát és a kukoricát. Előkészítették a tisztára mosott fehér vászonzsákokat, amelyekben a lisztet hozták haza. Külön zsák volt a gyúrnivaló, külön a kenyérlisztnek. 82 Vendégi Bodva mellett található református kis falu. Kb. 300-350 lakossal. 83 Vö. Faggyas István: Kelemér. Fejezetek a község néprajzához. Gömör Néprajza, VI. Debrecen, 1988. 182-184. 84 A ficsor kb. 7 literes edény (lehet fából, vasból, cserépből), amellyel a molnár az őrölni valót megvámolja. Vö. Új magyar tájszótár, 1. köt. Budapest, 1988. 85 Faggyas István: Kelemér. Fejezetek... op. cit. 172-188.
