Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPI TÁPLÁLKOZÁS HÁROM GÖMÖRI VÖLGYBEN

A viricsről azt tartják, hogy tüdőbetegség esetén is gyógyító hatású. A légzést segíti, „frissíti" a tüdőt. Mások mozgásszervi bántalmak ellen vélik hasznos italnak. A gyökerek közül népszerű a torma (Armoracia rusticana), amelyet uborka savanyításához, tormaszósz készítésére használnak. Köhögés ellen hatásos gyógyszernek tartják még a mézzel összevegyített reszelt tormát. Az édesgyökér (Polypodium vulgare) a gyerekeknek kora tavaszi édessége volt. A gyökerét kiásták a földből, a felső barna héját lehúzták róla és úgy rágcsálták. Az édesanyák tiszta fehér vászonba tekerték, átkötötték cérnával és azt adták a csecsemőknek fogzáskor.

61 ]V[éz a táplálkozásban A gyűjtögető gazdálkodás körébe soroljuk a mézgyűjtést is. A méz örök időktől fontos élelmiszere volt az embereknek. A cukorgyártás előtt

6 csak mézzel tudtak édesíteni. Ezért régen még inkább gyűjtötték a vadméhek mézét, mint ma.

63 Valamikor nem ismerték a kaptárt, amelyből úgy lehetett kiszedni a mézet, hogy a méhcsalád megmarad és tovább dolgozik. A kaptár elterjedése előtt csak szalmaköpük voltak,

64 s mézet csak úgy tudtak nyerni, ha a méheket elpusztították. Sok méhcsalád lakott kint a hegyekben, öreg, évszázados odvas fákban. Ezért nyáron estefelé jártak rendszeresen méhet lesni. Megfigyelték, melyik fára repülnek a méhek. Ha szerencse kísérte őket, rátaláltak egy családra, azt szeptember végéig szemmel tartották, ugyanis ekkor történt meg a kifojtása. Az egész család útra kelt, talyigávaX, rocskákkal. Létrát nem vittek magukkal, hiszen ilyen alkalmatosságot helyben is tudtak készíteni. Kivágtak egy idősebb gyertyánfa bokorból egy olyan erős rudat, amely majdnem az aljától gallyas volt. Legallyazták úgy, hogy az oldalágakból kb. 20 centi csonkot meghagytak. Ezt a rudat ösztörüntk nevezték. A fának támasztották, és felmentek a kívánt magasságig. Egy kétliteres lyukas kandliban vagy bögrében szárított marhatrágyát meggyújtottak, a trágya nem égett, csak füstölt. A füstölő edényt spárgával beengedték az odúba, ezután a röpnyílást betömték ronggyal. Mikor úgy gondolták, hogy a méhek már megfulladtak, megkezdték a lépek kiszedését. Mindezt csak este sötétben lehetett végezni, amikor a méhek már nyugovóra tértek. A családfő kibontotta a lyukat, és gyertyavilág mellett kiadagolta a sonkolytáblákat, a család tagjai pedig kézzel apró darabokra törve rakták a rocskába vagy kupákba.. Akadtak olyan erős méhcsaládok, melyek után 10 rocska méz is volt sonkolyostól egy odvas fában. Később már úgy is végezték ezt a műveletet, hogy ként gyújtottak meg. Amikor a méhek lehullottak, éles, rövid nyelű fejszével kivágták a méhek odúját, és azután szedték ki a lépes mézet (Turóc-völgy). Horváth Lajos így emlékezett vissza lévárti ifjúkorára: „Az első világháború alatt az uradalom intézője 25 hold földet vettetett be takarmánynövénnyel. Hadifoglyok és munkások együtt vetettek. A második évben nőtt ki a takarmánynövény, melynek illatos, rózsaszín virága volt. Közöttük rajzottak a méhek. A növény neve baltacin volt. A parcella közelében, a tanyán, a bacsógazdának a kertjében méheket tartottak. Ezek mellé még üres köpuktt állítottak fel, melyek három hét alatt tele lettek rajokkal. Annyi méz lett, mint még soha. Akiknek a faluban méhük volt, azoknak a kasaiban tízszer annyi méz volt, sokkal több mézet találtak, mint addig. A százados cserfák odúiba is a baltacinvetésről hordták a méhek a mézet. 1919-ben már nem ismételték meg ennek a növénynek a termesztését, a mezecske is 61 Bár nem tartozik a táplálkozáshoz, de azért a jegyzetben megemlítjük, hogy a századforduló táján és előtte még hasznosították a suskát is, amely nem más, mint a mocsári tölgy makkja (Quercus robur). A makk a fán gubacsdarázs csípése nyomán kipattogzik és kiforr. Sokan gyűjtötték és voltak olyan speciális telepek, ahol gondosan szárították. A suska volt a régi tímároknak a cserzöje, de festéknek is használták. Főleg a nők, lányok, fiúk szedték ki a fák alól. Csak az olyan volt jó, amelyik magától lehullott. A pirosra érett gubacs külseje olajos, mézgás volt. Előbb a falusi kocsmárosok, boltosok vették meg, majd tőlük a Tornaiján élő nagykereskedők, akik nagy mennyiségben tudták tárolni telepükön, ahonnan továbbadták külföldre vagy a hazai cserzőtímároknak. Ez az állapot 1925 táján végleg megszűnt. Paládi-Kovács Attila: Életmód, foglalkozás, nemzetiség. Gömör Néprajza, XIV. Debrecen, 1988. 135137. 62 Kisbán Eszter: Korszakok és fordulópontok a táplálkozási szokások történetében Európában. Ethn., XCV. 1984. 392. 63 A gömöri zsákmányoló méhészetről készült összefoglaló. Kodes József: Népi méhészkedés Gömörben. Gömör Néprajza, XVIII. Debrecen, 1988. 25-34. 64 Kotics József: Népi méhészkedés... op. cit. 35-53.