Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

INTERETNIKUS ÉS REGIONÁLIS KAPCSOLATOK GÖMÖR NÉPI KULTÚRÁJÁBAN

mindig barátságos volt a kapcsolat. Az áru átvételekor a szlovák árust rendszerint megvendégelték, a lovaknak abrakot adtak, megitatták, s ezalatt szívesen elbeszélgettek. Kisebb használati eszközöket készítettek Répáson, Filléren (Filiar, Ratkovské Bystré) és Popocson (Poproc). Főbb cikkek voltak: fakanál,.faedény, sótartó, valamint kapa-, kasza-, csákány- és kalapácsnyél. A cikkeket Ratkóba vitték, ahol viszonteladók vették át, akik azután elvitték távolabbi falukba és városokba. Ratkó jelentős település, amelynek jómódú iparos lakossága volt századunk elején. Különösen ismertek voltak a ratkói suszterek, akiknek a botos, a papucs és a szattyán női csizma volt a fő készítményük. Ehhez a posztót és a bőrt helyben készítették. A bőrcserzők a híres jolsvai mesterekkel tartották a kapcsolatot. Az árucikkekkel bejárták az ország vásárait. Nagy szekereikkel az alföldi településekre is eljutottak. A kereskedés és az ipar Trianon után visszaesett és szük területre korlátozódott. A felvidéki vándor kereskedők és árusok kapcsán már a múlt században gyakran emlegették a sonkolyosokat, akik nagy területet bejárva a méhes gazdáktól megvásárolták a sonkolyt, amit hazaszállítva felfűztek, kipréseltek és a viaszt a gyertyaöntőknek eladták. A Turóc mentén Újvásár (Rybník) volt a nevezetes sonkolyos falu. A sonkolyt főleg a rimaszombati és a rozsnyói mestereknek szállították. A sonkolyosok többnyire jómódú emberek voltak. A sonkoly (viasz) tárolására kőkamrákat készítettek, s az árut mindig a szükségletnek megfelelően a legalkalmasabb időben adták el. A sonkoly felvásárlása során széles körben megismerkedtek a méhészekkel, a méhtartó gazdákkal, akikhez évről évre visszajártak és akikkel így szoros kapcsolat alakult ki. A fentiekben elmondott példák jól mutatják a területek közötti kereskedelmi kapcsolatokat, amelyek a műveltségi elemek cseréjét jelentették az egymás melletti és távolabbi régiók között. A példák egy része arra is bizonyíték, hogy különböző nemzetiségű emberek - magyarok, szlovákok, németek - között a termeivények révén kontaktus alakult ki. A kulturális kapcsolat természetszerűleg elsősorban a népi kultúra tárgyi területére terjedt ki. A folklórelemek áramlására a kereskedelmi kapcsolat nem alkalmas. A tárgyi kultúrában azonban a régiók kapcsolatának és az interetnikus érintkezésnek nagyon szép emlékei őrződtek meg. Csak sajnálható, hogy a népi kultúra változatos kapcsolatrendszere a Kárpát-medencében az első világháború után kialakított új határvonalak meghúzása után megszűnt. Az első világháború előtti kereskedelemről, régiók közötti árucseréről a fenti példákat az 1960-as években még élt egykori fuvarozók, vásározók emlékezete őrizte meg. Az „amerikások" hatása a népi kultúra változására Az 1990-es években fokozott érdeklődés nyilvánult meg az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területéről az Egyesült Államokba való kivándorlással kapcsolatban. A témakörrel több kötet, számos tanulmány foglalkozik. A történelem-, a néprajztudomány kutatói és a politikusok különböző szempontok szerint vizsgálják a „nagy vándorlás" okait, gazdasági, társadalmi tényezőit. A határainkon kívül élő magyarság kutatásával foglalkozó tudományos tanácskozások az 1970-es évek végétől, az 1980-as évek kezdetétől erőteljesen ráirányították a figyelmet elsősorban az Egyesült Államokban és a Kanadában élő magyarok néprajzi vizsgálatának fontosságára. A megjelent tanulmányok és könyvek nyomán egyre jobban feltárulnak az egykor elvándorolt magyarok első, második és harmadik generációjával összefüggő gazdasági, társadalmi és néprajzi vonatkozások, a rendkívül sokrétű, bonyolult helyzetképek az első munkavállalástól a letelepedésig és a mintegy évszázada kezdődő asszimilációs folyamatról. Ezekről a kérdésekről többen helyszíni és egyéb megfigyelések, valamint dokumentumok alapján alapvető munkákat írtak (Bakó Ferenc, Fejős Zoltán, Huseby Éva, Kriza Ildikó, Niedermüller Péter, Hoppal Mihály, Nagy Dezső, Szántó Miklós, Puskás Júlia, Rácz István, Sári Gál Imre, az Albert Tekla szerkesztette két kötet stb. Mindezekben részletes irodalom található). Ugyanakkor azonban alig jelent meg olyan közlemény, amely az óhazába visszatért amerikásokkal behatóbban foglalkozik. Az első nemzedék ilyen irányú vizsgálatát a néprajz elmulasztotta. Ma már pótolhatatlan. Azok, akik a múlt század végén, századunk elején eltávoztak, majd visszatértek, a sírban nyugszanak. Az 1950-es években még találkozhattunk idős parasztemberekkel, akik Amerikából néhány év múlva visszatértek, földet vásároltak; új házat építettek, életvitelükben lényeges változások történtek. Ismeretesek olyan falvak, ahol valamilyen formában a lakosság egészét érintette az amerikások hatása.