Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPRAJZ BARTHOLOMAEIDES MONOGRÁFIÁJÁBAN

A kultúráról Amiket eddig az itt lakók kultúrájáról írtunk nemcsak az igazságot mutatják, de a valóságot is meghatározzák, azt amihez tartják magukat, ami pedig ezzel ellentétes, azt halkan megintik. Szorgalmasan munkálkodnak a mieink a teológiában, filozófiában, irodalomtörténetben, nyelvekben, vagyis a szabad és nem szabad művészetekben. Ezeket a művészeteket mindenütt gyakorolják mindazok, akiknek a házi munka kevés, vagy arra törekednek, hogy az övéiket azok soraiba vigyék, kik iskolákban mások jótéteményeivel tápláltatnak, vagy pedig lelküket bármilyen ellentétes dolgokra fordítják, emlékezve: Nem visz széles út a Múzsákhoz (Prop.) ezt erősítik. A felsőbb részek szlovák népe, akiknek a házában igen szűkösek a házi eszközök, fiaikat a magyar nyelv megtanulása céljából az alsóbb részekre küldik szolgálat vállalására. Ez a nép az írás ismeretében mind annyira művelt, hogy keveset lehet találni, aki nem tud olvasni. A szlovákok a latin nyelvet különbség nélkül művelték, hogy mégis az elődök latin tudása a József-i időktől kezdve lehanyatlott, az okozta, hogy némely helyen és alsóbb iskolákban más hasznosabb tanulmányok léptek helyébe. Ifjaink magukra veszik helyzetre és nemre való különbség nélkül az írás tudományát. Ezenkívül gyakoroljuk az éneklést és a számtant is. Ennek ellenére nem tagadom, hogy fennmaradt nálunk sok olyan a műveltséggel ellentétes dolog is, amelyet hiedelemnek nevezünk. Ide sorolom a természeti legnagyobbrészt házi dolgok ismeretének elhanyagolását. Sokan lenézik ezeket, az idegen dolgokat gyorsabban szokták megvizsgálni, mint azt, ami a szemük előtt van, a házi ismereteket nyilvánosan terjeszteni többnyire véteknek számít. Ide lehet sorolni, hogy legtöbbnek idegenkedik a lelke a cselekvésektől, amelyből következik, hogy akikre vonatkoznak, megelégszenek az alappal és nem gondolkoznak dolgaik nagyobb tökéletességéről. Sokak számára ugyanis, hogy az atyák így csinálták és végezték, elegendő és amiket a nem szabad tudományoknak nem tudnak, azt többnyire csak a használattal és a gyakorlással tanulják meg. Nem lehet tehát csodálni, hogy a mieink kézi mesterségei és ezek termékei a tökéletességtől, amelyet elérhetnének és el kellene érniük, mennyire távol állnak. De mindezeket mégsem a mieink tunyaságának, mint inkább a körülményeknek kell felróni, mivel semmi sincs, ami a megtapasztalásra és a kipróbálásra ösztönözne, sőt inkább hátráltatja azt (438. p.). A kimüvelődést akadályozzák azok az esztelen vélekedések, amelyek az emberek lelkébe beletápláltattak és igen erősen benne élnek. Ilyen a sorsról való vélekedés, amely szerint úgy hiszik, hogy az emberek számára a kedvező és kedvezőtlen kimenetel úgy történik, hogy kikerülni nem lehet: ezt a vélekedést a vidék egykori török uraitól származónak kell hinnem. Ilyenek azok is, amelyeket a nép a csodákról, boszorkányokról, bűbájosokról, lidércnyomásról, farkasmarásról, jövendölő asszonyokról, halottlátókról és egyéb ilyen hiedelmekről hisz, és eddig ezeket sem a tisztségviselők parancsai, sem a tanítók ráhatásai nem tudták megszüntetni. A babonaság legfrissebb kiemelkedő példáját a garamiak adták 1780-ban és 1805-ben, amikor azt hivén, hogy a halottak a halál után kóborolnak, hideget és zúzmarát okoznak, ezért a tisztviselők akarata ellenére a halottat kiásták és elégették. A kultúra a tudományokban és az előbb ismertetett mesterségekben mondott előmenetelben van és nem a szokások általunk való megtagadásában. Hogy így volt a tisztségviselők elgondolásában és lelkében is, bizonyítják azok a határozatok, amelyeket miután a nép az időkben megfelelően gyakorolta, azokat meggyőzték. Bizonyára aki az itteniek erkölcsi jellemét és sajátos színekkel festett képét vizsgálta, az bár foltokat nélkülözőt talál, mégis több jóval mint rosszal jelzettet fedezhetett fel. Ide sorolhatjuk a házasság jogainak szentségét és az álhatatlan bujaságoknak, az ezekhez vezető eseteknek az utálatát, a közjóra törekvést, az egyénenkénti és magánosok számára alkalma jogok megsértésének elutasítását, a mérsékletességet és takarékosságot, a felsőbb rendeknek a nép iránti hajlandóságát, a vallás egyedüli szeretetét, a vallási dolgokban a keresztényi gondoskodást, a Józsefi időszak kegyes toleranciáját, a mesterségekben és a tudományokban való munkálkodó hajlandóságot, a lélek tisztaságát, az arc nyájasságát, a munkák szünet nélküliségét, a nyugalmat, vendégszeretetet, a szerencsétlenek iránti jóakaratot és a többi hasonlót (439-440. p.).