Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
HIEDELEMALAKOK A TURÓC VÖLGYÉBEN
nyekkent és meg se mozdult többet. Akkor megindultak a lovak a kocsival és a menyasszonnyal. Mert a kocsis még többet tudott, mint az ács." (Tóth Pál, Kövespatakpuszta, 1975) 2. Párhuzam Szilicéről: A nagyapám beszélte a háború kitörésekor 1914-ben. Olyan 10 éves voltam. A szomszédjában lakott egy öreg kocsis. Négy fekete szőrű lova volt, de olyan, feketék voltak, mint az éjszaka. Úgy ragyogott a szőre mind a négynek, pedig a gazdája soha nem pucolta. De pucolta valaki, mert kileste egy reggel még 3 órakor a nagyapám a szomszédot. O aludt az akón (istállópadlás), de az ólba meg csak úgy csattogott a kefe meg a vakaró. Pucolták a lovakat valakik, de setit volt, az ólba, hát nem látta a nagyapám, kik voltak. De ő tudta, osztán kik voltak. A boszorkányok, meg az ördögök, mert kocsis azokkal cimboráskodott. Mondta nagyapám, hogy amikor halálozott, hát kezet akart fogni erővel valakivel, de nem adta neki oda a kezét senki, hát meghalt úgy, hogy amit tudott, nem hagyta másra. Mondta a nagyapám, hogy azután a fekete lovait is el kellett adni, mert lesoványodtak, nem bírták a munkát. (Bodnár Balázs, Szilice, 1975) 3. Az apám mesélte, hogy a plébános úrnak egyszer Budára kellett menni. De sietni kellett. Mondta neki a kocsisa, hogy ott lesznek időre. Hajnalban indultak. Mondta a kocsis a papnak, hogy aludjon nyugodtan a kocsi farában. Alig hunyta le a szemét, már nyithatta is, mert Budán voltak. Sötétedett, mikor indultak haza. Egyszer kérdi a kocsis, tudja-e hol járunk tisztelendő uram? - Honnan tudnám, mikor olyan sötét van, válaszolt a pap. - A ragács fölött, mondta a kocsis. Ez a ragótcs valami üregféle Déter és Ajnácskő között. Ott tanyáznak a boszorkányok. Hát afelett mentek. Amikor a két ló megállt a parókia előtt, a kapu magától kinyílott, ahogy bementek, be is záródott. A pap másnap kifizette a kocsis bérét, elküldte, hogy neki nem kell olyan kocsis, aki az ördöggel cimborál. (Csank Dezsőné, Gesztete, 1975) Ördöngös molnár 1. Volt a Turóc-völgyben egy Borsodi nevü molnár, aki el tudta űzni a patkányokat. Más vidékekről is mentek érte, hogy vezesse el a patkányokat a malom tájékáról. Ez az ember - úgy vélték - az ördöggel szövetkezett, mert másképpen nem engedelmeskedtek volna neki a patkányok. Senki se látta, hogyan csinálja, mert mindenkit elküldött a malomból. Csak azt látták, az emberek, hogy sorakoznak kifelé a malomból a patkányok, szépen egymás után, mint a katonák, aztán mentek a patakba és többet nem tértek vissza. 2. Még az első világháború előtt élt egy molnár, aki semmit se csinált, mégis járt a malom. Őrölte magától az életet. Ő ott se volt, az emberek felöntötték a terményt a garatra, aztán minden ment magától. Nem merte senki megcsalni, mert akkor patkányt küldött volna rá (Beje). 3. Mráz Kálmán (85 é. Felsöfalu) hallott olyan molnárról, aki vizet engedett a malomba, az emberek rémülten szaladtak kifelé, azt hitték, hogy betört a víz, pedig csak a molnár tréfálta meg őket, mert egy csepp víz sem volt a malomban. Ördöngös fazekas Élt valamikor Lévárton egy fazekas, akit Péternek hívtak, de már a legidősebbek is csak a szülők elmondásából tudnak róla. Azt beszélték erről a Péter nevű fazekasmesterről, hogy az ördöggel cimborált. Annyi fazekat meg kupát mijeit, hogy annyit egy ember egyedül nem tudott csinálni. Kellett, hogy valaki segítsen neki. Mindig magában dolgozott, senki se látta, hogyan készíti a fazekat meg a kupát. Mert mindig akkor mijeit, amikor senki sem volt nála. Ha valaki ment hozzá, a munkát rögtön abbahagyta. Csak akkor folytatta, ha elment a látogató. Ha a mezőn dolgozott, azt is úgy csinálta, hogy senki se lássa. Annyit senki se kaszált a réten, mint ő. Azt mondták a régi öregek, hogy az ördög segített neki. Cserébe eladta a lelkét az ördögnek.
