Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
AZ ÁLLATTARTÁS HIEDELMEI ÉS GYÓGYÍTÁSI ELJÁRÁSOK A TURÓC VÖLGYÉBEN
\z állattartás hiedelmei és gyógyítási eljárások a Turóc völgyében Turóc-völgy falvaiban élő emberek két fazekas falu kivételével földművelők és állattenyésztők voltak. De a fazekas faluk - Lévárt, Deresk - életében is meghatározó szerepe volt az állattarÂ. A. tásnak és a földművelésnek is. A ló - mindenütt a parasztság körében - a legfontosabb igavonó állat volt, s nagy becsben tartották. A kisebb földtulajdonnal rendelkező gazdáknak nem volt lehetőségük lótartásra, az ő igavonó állatuk a szarvasmarha volt. Éppen ezért a tehénnek is rendkívül fontos szerepe volt részint a munkavégzésben, részint - s ez általában lényegesebb - a tejtermékek, a táplálkozást döntően meghatározó anyag biztosításában. A táplálkozási ellátás mellett némi jövedelem-kiegészítést jelentett a sertés és a juh azoknak, akik nagyobb állománnyal rendelkeztek. A juhászainak nagy múltja volt Gömörben. A 17. századból juhászcéh emlékezete maradt fenn. Az így tömörült juhászok kiváltságként a bárányok és a vetés után dézsmát nem fizettek. A baromfitartás szinte kizárólag az étkezési szükséglethez igazodott. Bizonyos fölösleg (csirke, tojás) eladása, piacra vivése esetlegesnek tekinthető. Hiedelmek és jellegzetesnek tekinthető szokások lényegében csak az említett öt állatra vonatkozóan ismeretesek. A racionális és az irracionális cselekvések gyakran összekapcsolódnak. Az állatgyógyítási eljárásokban úgyszintén előfordulnak az orvosi gyakorlatból megfigyelt szerek, amelyek a hagyományos gyógyító praktikákkal, mágikus cselekvésekkel keverednek. Az alábbiakban az öt állatra vonatkozó hagyományokat ismertetjük. 1. Ha a lónak kónyikája volt, akkor a fülébe vizet öntöttek, hogy rázza a fejét. Az orrába friss lóganét nyomkodtak, hogy prüszköljön. Ha egyik sem segített, akkor eret vágtak rajta a torka és a nyaka közt. 2. A ló havi vakságát finomra tört cukorral (üvegpor) gyógyították. A ló szemébe fújták. 3. A kehességet a kecskerágó bogyójának a főztjével gyógyították. A lovat ezzel a lével megitatták. Ugyanerre a célra búzacsirát is használtak. A csirát szegfűszeggel, gyömbérrel, borssal összekeverték, pálinkába áztatták, azután megitatták a lóval. Ez úgy történt, hogy a ló nyelvét kihúzták, a fejét megemelték, az italt egy üvegből a szájába öntötték. Három féle kehesség volt: kék, vizes és köhögős kehesség. 4. Ha dörzsöléses vagy nyílt sebe volt, sós vízzel mosogatták. 5. Ha rántása, ütése, daganata volt, akkor agyagos ecetes vagy húgyos ruhával borogatták. 6. A ló lábán a daganatot, kelist farkasalmalapu főztjével borogatták. 7. Ha a kovács nem jól vasalta meg a lovat, a szöget rosszul verte, úgy mondták, megnyilazta. A sánta ló nagy bánata volt a gazdának. 8. Az oláh cigányok vették meg a sánta és a kehes lovakat. Azok meggyógyították. Senki se tudja, hogyan. Erről szól a nóta: „Tele a szekér rajkóval, Kernyes kerül kehes lóval, Eladom a keheseket, Veszek rajta dereseket." 9. A karácsonyi vacsora után (olykor előtte, a katolikusoknál egyes változatok szerint az éjféli miséről való hazamenet után) a gazda egy piros almával ment az istállóba. Azzal a lovait (tehenet, ökröket is) farától a fejéig végigsimogatta. Fontos volt a cselekvés iránya. A faroktól a hátgerincen a fej felé. Az állat a következő évben friss és egészséges lesz. 10. Megrontás ellen a kiscsikó nyakába a csengőszíjhoz piros szalagot kell kötni ILA csődör csikót kiherélték. A két háború közötti években (1938-ig) a vidéken Bábel András volt az elismert herélő és lógyógyító. Járták a falvakat idegen herélők is. Úgy emlékeznek, hogy azok morvaországiak voltak. Bábel András - elmondás szerint - a következőképpen herélt: „Kivezették a csődör csikót a trágyadombra, amit fűfélével beszórtak. A herélő egy jó erős kötéllel, amibe karikák voltak fonva, hurkot tett a csikó csülkére. Amikor mind a két első lábán megvolt a hurok, az egyiket felemelték, Ló
