Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
LÉVÁRTI HIEDELMEK
Köszvény Gabonát és zabot forrósítottak fel tepsiben. Külön-külön tarisznyába öntötték. Az egyiket a beteg lábához, a másikat a dereka alá tették. A műveletet ismételgették. Kutyaharapás A liliom és a farkasalma levelét gyöngyvirág ecetben áztatták és azzal borogatták a megmart testrészt. Kilis (kelés) A gennyes seb neve kilis. Annak tisztul a vére, akinek kilise van. Babot vízben áztattak, majd a vízzel a sebet megmosták. A babot kivitték a keresztútra. Arra ragadt a betegség, aki arra ment és rálépett a babszemekre. Ha ez nem használt, akkor a mészárostól méretlen húst vettek és annak a levével mosták meg a fájós testrészt. A vizet a kerítés karójához öntötték, a húst pedig az oszlopra húzták. Azt a rongyot, amivel a sebet kenegették, nem volt szabad tűzbe tenni. A kert végén a földbe ásták. Két ünnep közt nem szabad babot főzni, mert aki akkor babot eszik, keléses lesz. Szem Ha a szemen árpa keletkezik, cukrot porrá törnek és a szemre fújják. Aludttejet raknak rá s árpaszemmel körülkerítve mondják: árpa, árpa kerülj zsákba. Régi rossz kaszával hadonásznak, mintha kaszálnának a szem előtt. Azt a gyereket, akit szemmel megrontottak, a szemverést úgy hárították el, hogy egy fa törzsének nyiladékán átbújtatták. A gyógyításban használt növények: dohánylevél, ezerjófü, árvacsalán, mérges csalán, kecskerágó bogyója, mogyoró héja, a mocsári tölgy gyöngye, földi bodza, vadkörte, vadalma, csermust levele és bogyója, pipacs, bábaguzsaly, gyöngyvirág, székfűvirág, akácvirág, barka virága, farkasalma lapuja, liliom levele, ánizsmag, fodormenta, vöröshagyma, fokhagyma, lenmag, mák, paradicsom, porcfű, tisztesfü, kakukkfű, torma, sóska, útilapu, szénapernye. A hiedelmek, a régi gyógyító eljárásmódok napjainkban már alig-alig ismeretesek. Legtöbbje az emlékezetben villan fel válaszként a gyűjtő kérdéseire. Mindazonáltal a bemutatott példák hozzájárulnak a népi kultúra hajdanvolt világának az ábrázolásához. Kiváló adatközlöm, az egykori lévárti bíró, Horváth Lajos mondta a következőket: „A múlt (19!) század végén jött a dereski plébániára egy pap, Gál Ignác, aki Dereskbe és Lévártba - a két falu egy plébániához tartozott - teljesen új életet hozott. Tanította a népet földművelésre, de tanította a vallás alapján arra is, hogy hagyjon fel a babonás cselekedetekkel. A babonás cselekedeteit és szokásait a népnek szép szavakkal és tényekkel magyarázta meg. Bebizonyította, hogy kísértetek és boszorkányok nincsenek. Az erkölcsi életet a családoknál nagy gonddal ápolta. Ezért aztán a század végén sok olyan szokást hagyott el a két falu, amit azelőtt tartott és vallott. Fiatalon, 47 éves korában halt meg, de az a két tized, amit a parókián töltött, az akkor még írástudatlan nép közt nagy változást eredményezett. Aztán jöttek a század (20. század) elején új kántortanítók, Lévártra Némethy Géza, Dereskbe pedig Portéka Pál, akik a régi szokásokat babonás hiedelmeket kuruzsolást, rontást, javaslást, gyógyítgatást teljesen átreformálták. Ez a két kántortanító még a beszédet, a mondatokat, szavakat is átnevelte a népben. Példák: mek - megyek, zodvar - udvar, oskola - iskola, burólás - borulás, tanyitó tanító, Turec - Turóc, krompel - krumpli, masina - gyufa, csendir - csendőr, főjúr - tisztelendő úr, élet - szemestermény vagy kenyérnek való, gyiák - diák, pélpa - pipa, lyány - leány, inas - fiú, sendel zsindely. A nép teljesen átnevelődött, alig maradt valami a régi dolgokból. Már csak az emléke őrződött az utókorra."
