Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

JELES NAPOK, DRAMATIKUS JÁTÉKOK

vevői haladtak. Ezek a következőképpen rendeződtek: a csoport élén ment a harangozó, lába között lógott egy nagy kolomp, majd a keresztvivő suhanc, utána két ministráns, mögöttük a pap és a kántor, továbbá négy halottvivő a koporsóval. Két rúdra egy tekenőt tettek, fekete lepellel letakarták, s úgy tünt, mintha valóban koporsót vinnének. A koporsót követő halotti gyülekezet meglehetősen tarka képet mutatott. Közvetlenül a koporsó után a siratóasszonynak öltözött legények haladtak, rá-ráborultak a koporsóra, feneküket riszálták, mögöttük ment kivont karddal négy-öt huszárnak öltözött legény. Ok gyűjtötték a szalonnát. Négyen-öten zsákot vittek a lisztadomány számára. Ketten-hárman kosarat fogtak, amelybe a tojást rakták. A kosárba polyvát tettek, hogy a tojás ne törjön össze. Ismét mások cseréptálat vagy rátót vittek, amelybe a túróadományt gyűjtötték. A menetnek gyakran húsz-harminc szereplője volt. A csoportban állatalakoskodók is megjelentek. Különösen kedvelt állatalakoskodás volt a medve. A medvét láncon vezette a gazdája. A felvonuló csoporthoz csatlakoztak a nézők közül sokan, főleg a suhancok. Pontosan nem meghatározott helyen, de többnyire a menet élmezőnyében haladt még a cigánybanda. A temetési éneket a kántor kezdte. Vontatott, elnyújtott hangon mondta: Megdöglött két messiás! Az első volt Januarius! A második volt Februárius! Erre a csoport tagjai így válaszoltak, szintén elnyújtott, vontatott hangon, a cigányok pedig tust húztak: Januarius! Februárius! Ezt követően a kántor „éneket" diktált sorról sorra, a menet a diktált szöveget énekelte: Meghalt a vén Gabai, Sírjára szart valaki. Nem kár érte, hogy meghótt, Mert borzasztó disznó vót. A halotti ének „sok versből állt", meglehetősen trágár szövegezésű volt, ma már csak részletek maradtak fenn az emlékezetben. A menet minden olyan ház előtt megállott, ahonnan előző este, illetve éjjel volt valaki a bálban. A résztvevők neve a nótárius könyvébe be volt jegyezve. Ez alkalommal újra meghívták a nevezettet, s a ház lakóit az esti mulatságra és a sztrapacskavacsorára. A sztrapacskavacsora nagy eseménynek számított. Mindenütt szívesen látták a felvonulókat, örültek a meghívásnak. Ha a meghívandók közül valaki kimaradt, nagy sértésnek számított. Az adománygyűjtőket minden háznál megkérdezték, hogy mire van leginkább szükség, mit adjanak: szalonnát, lisztet, tojást vagy túrót? A kocsmáros pálinkát, a pék kenyeret, a boltos juhtúrót adott. A nótárius a házigazdához így szólt: - Van szerencsém meghívni ezennel a tisztelt családot a ma esti sztrapacskavacsorára! A farsangolók reggeltől délután kb. két-három óráig járták az utcákat, s az összegyűlt naturáliákkal az iparoskörbe tértek. Ott a pálinkát elfogyasztották, s ha bőséggel kaptak tojást, akkor 60-80 tojásból rántottát készítettek. Végül a koporsót, amely papírral volt megtömve, az ipartestület udvarán elégették és muzsikaszó közben átugrálták. A sztrapacskavacsorára általában 15-20 kilogramm szalonna, egy-két zsák liszt, 200-300 tojás gyűlt össze, valamint bőséggel túró is. A túrós sztrapacskát négy-öt asszony készítette, 40-50 literes fazékban főzték a tésztát. Két asszony állandóan szaggatta a tésztát a sztrapacskahányóról a fövő vízbe. Miután kiszedték, a többiek ízesítették, zsírral, szalonnatepertővel, túróval lehintették, összekeverték és hordták be a vendégeknek. Amikorra egy főzetet bevittek, a másik is elkészült, s folyamatosan kapták a vendégek mindaddig, amíg mindenki kellően jóllakott. A vacsorázó vendégek száma rendszerint 200-300 volt. Az iparoskör a saját borát árulta. A sztrapacskára „jól csúszott" a bor. Amikor a sztrapacskaevés befejeződött, az asztalokat kihordták a teremből és elkezdték a táncot, amely másnap reggelig tartott. A századforduló idején még ismeretes volt az a szokás, amelyben húshagyókedden este az asszonyok szánkón húzták egymást végig a falun. A szokás célja az volt, hogy a hosszú szánkaúttal, mintegy analógiás varázslattal, a kender hosszúra nőjön. A katolikus falvakból ismeretes olyan példa, amely szerint farsang végén, böjt kezdő napján, hamvazószerdán hamut hintettek az aprójószág ólja elé, hogy