Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

JELES NAPOK, DRAMATIKUS JÁTÉKOK

Jó gyerekeknek valót, Csípős vesszőt, suhogót Rossz gyermekeknek valót. Ámde én rossz nem leszek, Mert én mindig úgy teszek, Amint szüleim mondják, Iskolában tanítják. Első két sor változat: Karácsonyfa, karácsonyfa, mit hozott a kis Jézuska? Ezzel a köszöntővel kb. 10-12 éves korig jártak a gyerekek. Almát, diót meg pénzecskét adtak nekik. A pénzt az almába szúrták. A rokongyermekeket behívták, leültették, kaláccsal megkínálták. (Mikolcsány, Visnyó) Karácsony kariku, Szent Dávid Nagy Janku. Tudom karácsonykor Sok kalácsot sütnek. Ha nincs a házban, Van a kamarában, Bár csak egy fél jutna Az én tarisznyámba, Sutty a tarisznyámba. Ez a köszöntő vers kontaminálódott a farsangi kántáló versek egyes változataival. ( Páskaháza ) Szerencsefa-hordás A karácsonyi ünnepkör hagyományának jelentős csoportja az, amelyben a rítusok a szerencse, a bőség, a termékenység előidézésére irányulnak. Olyan cselekvések ezek, amelyek már a téli napforduló utáni periódusra, az elkövetkezendő új évre vonatkoznak. Sajátos megnyilvánulása az e körbe tartozó rítusoknak a szerencsefahordás, amely a Turóc-völgyi falvakban volt ismeretes. A szokás a második világháborúig fontos része volt a karácsonyi ünnepnek, a háború után azonban fokozatosan háttérbe szorult. Napjainkban már csak elszórtan fordul elő, s a hagyomány teljes eltűnésének lehetünk a tanúi. A szerencsefa-hordás karácsony második napján részint délelőtt, részint délután történt. A szokás gyakorlói, aktív cselekvői a gyermekek, suhancok, illetőleg a legények voltak. A szokás funkciójában a szokásgyakorlók életkora szerint különbséget figyelhetünk meg. A fiúgyermekek, a még legénnyé nem avatott suhancok karácsony másodnapján a reggeli órákban elindultak, hogy a szerencsefával felkeressék a lányos házakat. A szerencsefa: 25-30 cm hoszszúságú tűzrevalónak hasogatott fa. A gyermekek részére rendszerint az édesapjuk hasogatott görcsnélküli fát. A gyermekek annyi darab fát vettek az ölükbe, ahány helyre szándékoztak menni. A századfordulón még mindegyik lányos házba betértek, s így egy ölnyi fa rendszerint nem volt elég, ezért, ha elfogyott, a gyermekek hazamentek, hogy a második ölnyi fával tovább folytassák az útjukat. Gyakori volt, hogy a fahasábokat nem ölben, hanem tarisznyában, vagy kézikosárban vitték. A két világháború közötti időszakban, s közvetlenül a második világháborút követően a gyermekek már csak a rokon leányoknak, a szülők jó barátai, közvetlen szomszédok leányainak vittek szerencsefát. A házba való belépéskor a katolikus falvakban a Dicsértessék a Jézussal köszöntek, megálltak az ajtóban, s a következőket mondták: Sok boldog, szerencsés karácsonyt érhessenek erőben, egészségben. Elhoztuk(-tam) a szerencsefát Juliskának (a leány neve természetszerűleg esetenként változott). A fából egyet a sparhét elé a földre tettek. Ha a házban két vagy több leány volt, akkor a leányok számának megfelelő szerencsefát helyeztek (dobni nem volt szabad!) a tűzhelyhez. A gazda vagy a gazdaszszony megköszönte a szerencsefát, s a századfordulón, századunk első évtizedeiben a gyermekeknek almát, diót, mogyorót adtak. A pénzadomány ritkán fordult elő. Ha egy suhanc valamelyik lányos háznál pénzt kapott, a leány szülei azzal jelezték a fiú szüleinek, hogy majd mint legényt szívesen látott vendégként, udvarlóként fogadják. A legények szerencsefa-hordása a gyermekekétől eltérő formában és időpontban történt. A szokásnak nemcsak formai, hanem az eredeti funkcióhoz viszonyítva tartalmi változása is bekövetkezett. A szerencsét, a bőséget előidéző rítus a gyermekek szokásában világosan kifejezésre jut. Ez a legények szokásában azonban már másodlagos jelentőségűnek tűnik. Ezzel szemben előtérbe lépett a szokás társadalmi jellegű funkciója: a lányos házak megtisztelése, a szórakozás, a múlatás, hasonlóan húsvét másodnapjának szokásához, amelyben a vízzel, kölnivel való locsolódás eredeti célja úgyszintén másodlagossá vált a legények házról házra való járásában. Természetesen, a szokás korábbi rítus-jellege egyértelműen kimutatható. A legények karácsony másodnapján délután a kora esti órákban csoportosan tértek be a lányos házakba. A szerencsefát nem vitték magukkal, mint a gyermekek, hanem a lányos ház udvarán a gazda által a favágó tőkén, a favágó bakon elhelyezett fahasábokból vettek egyet-egyet a kezükbe, s azzal tértek be a házba. A köszönés és a boldog ünnep kívánása, a fadarabok lehelyezése után a legényeket a háziak, elsősorban a megtisz-