Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

AZ EMBERÉLET FORDULÓINAK SZOKÁSAI LÉVÁRTON ÉS DERESKEN

Isten akaratán megnyugodva, Kísérj engem örök nyugalomra. Szögedi István és kedves családod, Tudom fájlaljátok, hogy el kell válnom. Már én közületek messze megyek, Honnan visszatérés többé nem lesz. Szögedi Erzsébet kedves sógorném, Búcsúra nyílik szám utoljára még. Családi éltetek legyen áldva, Szálljon reátok Isten áldása. Másik jó sógornőm Szigeti Margit, Aki szintén könnyes szemmel állsz most itt. Családostul védjen Isten keze, Fájókönnyeidet törülje le. Özv. Szobonya Istvánné bérma keresztanyám, Látod keresztfiad koporsóban már. Végső búcsú szavam ez tehozzád, Az ég áldásait adja reád. Bús emlékem marad már csak köztetek, Keresztgyermekeim Isten veletek. Isten áldjon meg már mindnyájatokat, Vigyétek a sírba koporsómat. Összes komák és jó komaasszonyok, E gyászkoporsóból végbúcsút mondok. Adja Isten legyetek boldogok, Engem ma eltakarnak a hantok. Korén családból az összes rokonok, Velem ti már többé nem találkoztok. Áldja meg az Isten élteteket, Ne érjen baj soha benneteket. Összes rokonaim, jó szomszédaim, És tiszteletemre jött vendégeim, Áldjon meg az Isten mindnyájatokat, Helyezzétek sírba koporsómat. Biztos, hogy meghalunk mindnyájan egyszer, De hogy mikor, azt nem tudja az ember. Ezért legyünk készen minden percben, Készítsük utunkat még éltünkben. Jézus vedd magadhoz a lelkemet Nyugtasd meg a sírban a testemet. Amen. Özv. Viczén Józsefne felett 1968. XI. 19. Dallam: Van egy gyönyörű kert... Megsuhant valami csöndesen a légben, Jajszó sírt utána itt a földi létben. Megkondult a harang nem a templomba hitt, Egy lelket a földről Isten elébe vitt. Megkönyörült rajtam a jóságos Isten, E koporsómban már semmi bajom sincsen. Több hosszú éven át éltem én vakságon, Lassú szenvedés közt vártam a halálom. Elég volt az élet, elfáradtam benne, Megtörte a vállam hetvennégy év terhe. Tele van a világ keservvel és jajjaj, De jó is elmúlni egy röpke sóhajjal. Megízleltem a bús özvegyéletet is, Fájó keserviből kijutott nekem is. Negyvenkilenc évig nyomta a vállamat, Tengernyi idő ez özvegyi gyász alatt. Az özvegyi gyásznál nincs súlyosabb ekkor, Talán én is a terhe alatt estem el. Vánszorogva vittem már a vége felé, Oly boldog a lelkem, hogy párját fölleié. Sötét lesz a sírban, de nem félek mégsem, Férjemhez megyek én édes pihenésre. Álmodva folytatjuk örök szerelmünket, S nem űz majd el a gond egymástól bennünket. Ne sírjatok azért jobb már így énnekem Csakhogy az életnek gondját letettem. E siralom völgyéből örökre elmegyek, De előbb tőletek végbúcsúzást veszek. Búcsúm első szava tiéd lelki atyám, Mennyben Istenemtől áldást kérek reád. Köszönöm jóságod és a fáradtságod, Nyerj érte égi bért az Isten megáldjon. Derda János voltál kedves gondviselőm, Fogadd búcsúszavam ezen gyászos helyről. Özvegy életedet a nagy Isten áldja, Ragyogjon a boldogság napja reája. Özvegy Tóth Jánosné az Isten megáldja, Ki hűn gondoztál a beteg ágyamon, Özvegy életedre hintsen áldást Isten, Minden dolgaidban kegyelme kísérjen. Ifjú Derda János tőled búcsút veszek, Ki csak tavaszán vagy még az életnek.