Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

AZ EMBERÉLET FORDULÓINAK SZOKÁSAI LÉVÁRTON ÉS DERESKEN

Dadogás. Az akadozva beszélő gyerek nyelve alá rákszemet tettek, és úgy beszéltették. Ezt éhomra csinálták. Hasmenés. Fűzfakéreg, tölgyfakéreg vagy lómagvas fözetet itattak a gyerekkel. Az erdei fatuskóban összeggyült víz is jó volt erre a célra. Pirított kenyérhajat porrá törve etették. Fogzás. Pépesre főzött lencsét, borsót, babot etettek a gyerekkel. Csuklás. A gyermek orrát huzigálták, a hátát veregették, miközben ezt mondogatták: kuc, kuc, kuc. Ótvar. A gyermeket a keresztútra vitték és a keresztút porával az ótvaros testrészeket meghintették. Másik módszer: tejföllel, írós vajjal kenegették. Az ótvarról azt tartották, hogy elősegíti a gyermek vérének a tisztulását, és ezért ettől nem féltek. Torokgyík. Az emlékezet szerint az első világháború előtti években sok gyermek elpusztult torokgyíkban. Azóta nem volt halálos eset. Arra, hogyan próbálták gyógyítani, nem emlékeznek, csak arra, hogy a gyermekeket a házból nem engedték ki. Csipásodás. A szemet székfű teával mosogatták. Az anya a kisgyermek szemét a nyelvével nyalogatta. Kipállás. A gyereknek rendszerint a lába köze, a bonca töve pállott ki. Gyógyítása: kiégetetlen cserépedényt porrá törtek és. azzal hintették be a kipállott testrészt. Mindaddig ismételték, amíg el nem múlott. De ha ez nem segített, akkor a keresztút porával hintették be a kivörösödött helyeket. Kelevény. Erről azt tartották, hogy vérbaj (nem nemi betegség!). Úgy vélték, hogy a gyermek az apjától, anyjától, azok is a szülőktől örökölték. Amelyik gyermeknek erős volt a kelevénye, meghalt. Azt mondták: „jól járt, megkönyörült rajta a jó Isten, elvette idejében". Fülfájás. Pirított gabona kenyeret raktak a fájós fülre. Taknyosság. A taknyos gyerekkel susinka levet itattak. (A susinka: aszalt vadkörte vagy vadalma. Készülhet oltott, kerti almából is. Szeletekre vágják, a napon megszárítják és vászontarisznyában tárolják. Megfőzik és a levét megfázáshoz iszogatják.) Szamárköhögés. A köhögős gyereket felvitték a hegyre, az erdőbe, ahol néhány napig a favágók, szénégetők vagy a cserhántók körében hagyták, éjszakára is ott maradt a kolyibában. Az erdei levegőtől meggyógyult. Erre a falu lakossága tapasztalati úton jött rá. Az idős emberek is a szüleiktől hallották, hogy egy fiúcskának a köhögése hónapokig nem múlt el, amikor az édesapja cserhántani ment az erdőre, őt is magával vitte és napokig az erdőn tartózkodtak. A gyermek köhögése egy-két nap után csökkent, majd teljesen megszűnt. Azóta így gyógyítják a szamárköhögős gyermekeket. JJázasság, lakodalom A házasság célja Altalános vélemény szerint a családalapítással minden ember tartozik nemzetének és vallásának. A férfi embernek kötelessége a családalapítás, gyermekeket nemzeni és utódokat nevelni. A nőnek férjhez kell menni, hogy eleget tudjon tenni asszonyi kötelességének: szüljön gyermekeket, gondoskodjon róluk, tartsa össze a családot és legyen mindenben az ura segítőtársa. „Tudjon jól főzni, fonni, szőni, varrni és spórolni." A férfi dolgozzon, tartsa el a családját, legyen példaképe a gyermekeinek és védelmezze otthonát. Agglegény, vénlány Az agglegényt öreglegénynek, a férjhez nem ment lányt vén guzsalynak, vén gereblyének vagy csírának is nevezték. Ez utóbbiakat többnyire sértő szándékkal mondták. A vénlány a haját kontyba nem köthette, csak feltűzhette. Hátrányos helyzetben élt a falu közösségében és a családban is kedvezőtlen szerepet kapott. Többnyire megtűrt családtag volt, akinek semmibe nem lehetett beleszólása. Keményen kellett dolgoznia és gyakran az alantas munkát is vele végeztették. A szülök elhalálozása után még nehezebbé vált a sorsa. A testvéreire vagy a testvéreinek a gyerekeire szorult. Idős korában majdcsaknem kegyelemkenyéren éldegélt. Ha volt öröksége, háza vagy házrésze, azért idősebb éveiben elvállalták a gondozását, de a nincstelennek szinte a cseléd szerepe jutott.