Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

AZ EMBERÉLET FORDULÓINAK SZOKÁSAI LÉVÁRTON ÉS DERESKEN

Leánykák ünnepi viseletben, 1910-es évek, Léván Az élelmes lakosság mész és íaszén eladásával is igyekezett némi keresethez jutni, s az elmarasztaló vélemény ellenére sem hanyagolta el a földművelést. Egyéb más munkákkal is a megélhetés biztosítására törekedett. Lévártnak - éppen úgy, mint Deresknek - elsősorban a fazekasság biztosította a biztos megélhetési forrást. A fogatos gazdák fuvarozást vállaltak. Nemcsak a fazekaskészítményeket szállították, hanem más árut is, mint pl. meszet, faszenet és a veresvágási vashámorból vasércet az ózdi gyárba. A lévárti asszonyok a borosznoki szlovákoktól orsót, fajfát vettek és batyuba kötve vitték a kendertermelő falvakba, ahol a már tilolt, csapott kenderért elcserélték. Az élelmes nép minden lehetőséget megragadott arra, hogy az életfenntartáshoz szükséges anyagi javakat biztosítsa. A munkavállalások között nagyon fontos szerepet kapott az aratás. E téren is az Alföld felé való migrációval találkozunk. Lévártról elsősorban Tiszadobon, Tiszalúcon és Taktaszadán vállaltak idénymunkát. A visszaemlékezések szerint húsz-huszonkét pár arató ment el Lévártról egy-egy aratási idényben. A lévárti fazekasok is vállalták az aratást, mert a búza, az élet mindennél fontosabb volt. Az aratás időszakában a cserépkészítés lényegében leállt. Az aratók indulását az egész faluban nagy előkészület előzte meg. Egy héttel korábban az asszonyok mostak, száraztésztát készítettek stb., a férfiak a kaszát, a csapót stb. tették a nagy munkára megfelelőnek. Egyéb munkát is vállaltak, ha a szükség úgy kívánta. Vállaltak kaszálást részibe és pénzért is. Ha részibe kaszáltak, akkor a kaszálót elosztották nyilasokra. A szénát általában ötödén, a sarjút pedig harmadában kaszálták le. A részt vagy eladták, vagy akinek tehene volt, az téli takarmányozásra hazavitte. A környező falvak birtokosainak a rétjét a lévárti fazekasok kaszálták. A dereski felső rétre, a harkácsi bárói és prépostsági rétekre, valamint az ilonhalmai és a szkárosi rétekre jártak leginkább részibe kaszálni. De a kövi parlagokon és erdők alján is ők pengették a kaszájukat. Lényeges változást a lévártiak földművelésében az hozott, amikor Szent-Ivány József földbirtokos a szántóföldjét felkínálta a birtokán dolgozó zselléreknek és cselédeknek, azután pedig a falu gazdáinak, fazekasainak. A megművelhető földterület növelésével lényegesen emelkedett az életszínvonal, azonban nem olyan mértékben, hogy szükségtelenné vált volna a fazekassággal vagy a fuvarozással és egyéb módon szerzett jövedelem. Elsősorban azért, mert a föld vételi árának a kifizetéséhez jelentős többletkeresetre volt szükség. A falu földterülete 1925-ben tovább gyarapodott. A fürdő elsorvadása után a fürdői birtok a lévárti gazdák tulajdonába került. Az utolsó tulajdonostól 17 gazda vette meg. Egy évvel később pedig a Koburgféle erdőből kapott a falu 200 holdat legelő céljára. Mindez nagyon is szükséges volt, mert ez időben Ünnepi viselet, 1920-as évek