Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

BÚCSÚ, BÚCSÚJÁRÁS

Ceredhez kapcsolódott. A két filiális település az első világháborút követően Csehszlovákiához került, s emiatt a kapcsolat lényegében megszakadt. Az alábbiak a 20. század első évtizedére vonatkoznak. A búcsúra kora reggel megkezdték az előkészületet. Minden háznál, ahonnan búcsúra indultak csirkét vágtak, töltve, rántva elkészítették, megfelelő mennyiségű kenyérrel batyuba kötötték. Induláskor a batyut az asszonyok (lányok sohasem) a hátukra vették. A felvégből induló menethez csatlakoztak sorban végig a falun. A csapat élén a búcsús kereszttel egy fehér ruhába öltözött leány haladt. így indult mindkét faluból, Hidegkútról és Obástról a menet Cered felé. Amikor a ceredi határba értek, Cereden megkondultak a harangok és mindaddig szóltak, amíg a csapat a templom elé ért. Ott a pap várta őket a helybeli búcsúra menőkkel. Mielőtt továbbindultak volna, közös misén vettek részt. A kismisén azok is jelen voltak, akik nem mentek a búcsúba. A mise után a templom előtt felsorakoztak. A menet élén a zászló- és keresztvivők álltak, mögöttük a leányok, azután a férfiak a pappal és a kántorral, végül az asszonyok. Amikor a csoport megindult, a templom harangszava kísérte őket. Az útvonal a tajti puszta, a Róna bánya, majd az ún. Vízválasztó felé vezetett. Salgótarjánban úgyszintén betértek a templomba, ahol énekeltek és imádkoztak. Salgótarjánból Zagyvapálfala irányába indultak tovább. Zagyvapál falára estére érkeztek. Ott csűrben töltötték az éjszakát. A pap a plébánián szállt meg. Reggel ismét felsorakoztak és egy erdei úton haladtak tovább. Az ún. Szent László ugratásnál megpihentek. Onnan már Szentkút következett. Horváth Lajos adatközlőm írja a visszaemlékezésében, egy idős asszonytól hallotta, egy vak leányka a kút vizében megmosta a szemét és visszanyerte a látását. A csodát remélő búcsúsok különböző dolgokat, főleg kendőket, hajszálakat, sebről levett rongydarabot, szalagot stb. aggattak a fák ágaira, bokrokra. A vasárnapi nagymise és a körmenet után ugyanazon az úton, amelyen érkeztek, visszaindultak a falvaikba. Az otthonmaratottaknak apróbb ajándékokat, mézesbábut, olvasót, szentképet, gyertyát, fokost stb. vittek. A hasonló módon szervezkedő búcsúsok Déterből és Gesztetéből Bükkszentkereszt, Bükkszentdomokos irányába indultak és Mátraverebély felől érkeztek Szentkúthoz. Az abafalai, velkenyei és sajópüspöki búcsúsoknak az útiránya Uraj, Bükkszenterzsébet és Pétervására volt. Fent említett cikkemben a lévártiak és dereskiek szentkúti búcsújárását írtam le, de a lévárti és dereski hívek nem csak Szentkútra, hanem Perlácra is jártak búcsúba. A fazekasságáról, pipakészítéséről neves Perlác evangélikus szlovák falu. A kis számú katolikusoknak a temető szélén volt egy kis kápolnájuk. A kápolnában Szent Annát, Szűz Mária anyját ábrázoló festmény függött. Anna-napkor, július 26-án ehhez a kápolnához és festményhez vándoroltak magyarok a Turóc völgyéből, szlovákok a Garam mentéről, svábok a Gölnic völgyéből és Mecenzéf környékéről a mánták. Mindenki a maga nyelvén külön-külön csoportban énekelt és imádkozott. A misén azonban mindnyájan együtt vettek részt. Az Anna-napi búcsún 1938 óta nem vesznek részt a Turóc-völgyi magyarok.