Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK

Sírva nyomja, billegeti János, Kérdi tőle a kisasszony: - Mi baj, szívem, János? - A kisasszony megengedné, Hogy egy kicsit kivehetnem? - Nem engedem, János ! Julis meg az ispán Ispán uram, hogy van, kérem? Megvolnék, Julis, egészben. Mondjon valami újságot. Ha megcsókollak, hát mondok. Mondja hangosan, ne súgva! Menjen már a bús lyukába! Nekem ilyet ne is mondjon, Mert én azt meg nem hallgatom. Ha szemérem volna benne, Ilyesmiket nem beszélne. Jaj, szemtelen, hol kotorász, Széttépi rajtam a ruhát. Bizonyisten ezt nem tűröm, Ne szorítsa úgy a csöcsöm. No, még egyszer megcsókollak, Eszem azt a piros szádat. Hiszen már hányszor megcsókolt, Már egészen tűzbe hozott, Oda vagyok már egészen, Nahát, szerencsétlenné tesz. Majd ha felesége leszek, Akkor nyakló nélkül mehet. Kicsit lejjebb taszigáljon, Vigyázzon fel ne csináljon. Most már kedvem szerint megyén, Csak lassabban, ne sebesen, De el ne süsse odabent, Vegye ki, hogy baj ne legyen. Tizennégy és fél esztendős Tizennégy és fél esztendős Voltam még talán, Mikor Pestre nagynénémhez Küldött az anyám. A sok ház közt eltévedtem, Nagynénémet meg nem leltem, Hát ki állott élőmbe: Egy tekintetes úr. Jaj, de büszke, jaj, de nyalka Szép gavallér vót. Egy szavára elhódított, Szép nagyságának szólított, Fiákerbe ültetett a Tekintetes úr. Sok, sok utcán el-elmentünk, Végre megálltunk. De sokan is megbámultak, Ahol kiszálltunk. És egy kicsit jobbra tértünk. És egy kávéházhoz értünk. Ajtót nyitott előttem a Tekintetes úr.