Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK
- No, koma, nekem is kéne olyan orvosság, mert már nem is emlékszem, mikor mutatott a plajbászom tizenkettőt. - Hát menjél, koma, te is az orvoshoz. Úgy is volt. Másnap megyén az öreg a harkácsi orvoshoz. - Mi baja van, bácsika? - kérdi az orvos. - Nekem is olyan orvosság kellene, doktor úr, mint amilyent a komámnak tetszett felírni. - Nem tudja, miféle orvosság az? - Hát csak annyit tudok, hogy áll tőle a szerszám, mint a cövek. - Ki mondta ezt a bácsinak? - Hát a komám! - No, akkor mondja maga is, mert ő is csak mondja! Az álmos ember menyecskéje Az ember mindig elaludt a fiatal felesége mellett. Ahogy lefeküdt már hortyogott is. Ment a legény, az alvónak a térde hajlása és a nyaka alá nyúlt, áttette a dikóra, hogy ott aludjon tovább. Ő meg a menyecskéhez feküdt, s pirkadatig játszadoztak egymással a dunna alatt. Sok ilyen eset volt, hogy az ember nem tudott mit kezdeni az asszonnyal. De takaros menyecske sosem maradt parlagon. Mindig akadt legény, aki megszántsa, és magot vessen bele. A rajtakapott asszony Volt egy házaspár. Az asszony nem szerette az urát. A pap volt a szeretője. Azt szerette. Egyszer az asszony, hogy a pappal tölthesse az éjszakát, betegnek tettette magát. Azt mondta az urának, hogy ha cserfába oltott almát hoz neki, attól meggyógyul. Úgy gondolta, hogy az ura sokáig távol lesz, mert cserfába oltott almát úgyse talál, hiába keresi. Addig ö a pappal jól kimulatja magát. Elment az ember, hogy kedvébejárjon a feleségének, cserfába oltott almát keresni, hogy attól meggyógyuljon. Ment, mendegélt. Találkozik egy bordással. Megszólítja őt a bordás: - Aggyonisten ! Hova mégy te szegény ember? - Megyek, mert a feleségem igen beteg, csak a cserfába oltott almától gyógyul meg. Addig megyek, míg azt nem lelek. Erre azt mondja neki a bordás: - No, olyat te nem lelsz, mert cserfába nem oltanak almát. Gyere csak vissza! A feleséged valami huncutságban jár, biztos becsap téged! Gyere velem! Figyelj rám, hogy mit fogunk tenni. Akkor a bordás elmondta az embernek, hogy majd a falu alatt belebújik a zsákba, és ő beviszi a hátán a házba. Majd ott figyelje, hogy mi történik. Hát, úgy is volt. Visszafordult az ember. Ment a bordással. Este volt már, amikor az ember hajlékába értek. A bordás bekopogott. Szállást kért az aszszonytól. De az asszony nem akart adni. A pap már ott volt. De azután addig-meddig, hogy megsajnálta a bordást. - No, maradj. Tedd a zsákod a sarokba. Az asszony sütött-főzött. Étel-ital mind felkerült az asztalra. Az asztalhoz hívták a bordást is. Amikor azután jól megvacsoráztak, meg ittak, elkezdték sorba a nótájukat. Először az asszony dalolt: Elment az uram, Bolond karászni, Cserfába oltott Almát keresni. Talán az isten Majd oda veszti, Többé a szívem Nem keseríti. Utána következett a pap: Hogyha az éjszaka Tizenhárom éjjel tartana, Tizenhárom éjjel meg egy nap, Kimulatnám véled magamat. Akkor belekezdett a bordás:
