Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
MONDÁK, LEGENDÁK, ÉLMÉNYTÖRTÉNETEK
Szent Péter meg az egylábú liba Jézus Krisztus Szent Péterrel lejött a földre, hogy körülnézzenek, mit csinálnak az emberek. Vittek magukkal ennivalót. A tarisznyába egy sült libát meg cipócskát tettek. Péter Krisztus után ballagott. Hamar megéhezett. A liba egyik combját lecsavarta és megette. Majd aztán Jézus Krisztus is éhes lett. Mondja Péternek, hogy most már ebédeljenek. A tarisznyában csak egy libacombot talált. Kérdi Pétertől, hol a másik comb. Éppen ott volt egy tó, a libák ott álltak féllábon. Látod, Uram, a libának egy lába van. No, menj csak oda, nézd meg közelebbről - mondta neki Jézus. Megy Péter, a libák lerakták a másik lábukat is és elszéledtek. így azután Péter bevallotta, hogy ő ette meg a másik combot. (Lévárt, Horváth Lajos, 69 é. 1973) Az örök életű zsidó mondájához Az örök vagy bolygó zsidó mondája évszázadok óta ismert az európai irodalomban és a néphagyományban. Példák a XIII. századtól ismeretesek, ami azonban nem jelenti azt, hogy a legenda nem keletkezhetett korábban. Némely vélemény szerint az előképe a bibliában olvasható. A témakörrel legutóbb Nagy Ilona foglalkozott behatóan. Azóta gömöri gyűjtésemből egy lévárti mondát publikáltam. Az alábbiakban egy alsószuhai változatot közlök. „Egy zsidó azóta él a földön, mióta Jézus Krisztust a keresztre feszítették. Úgy történt, hogy amikor Jézus halálra lett ítélve, a keresztfát, amire felszögelték, neki kellett vinni fel a vesztőhelyre. A bitófa nagyon nehéz volt, mert bükkfából faragták. Jézus a hátán cipelte. Hegyre kellett vinni, elfáradt nagyon. Leült pihenni a padra egy ház előtt. Ott a házban egy zsidó ember lakott. Megijedt, nehogy azt higyjék, hogy segíteni akar Jézusnak, aki halálra van Ítélve, hát rákiált, hogy menjen onnan tovább. Jézus csak annyit mondott neki: na halj meg addig, míg keresztény ember lesz a földön. így aztán még ma is él." A történetet az alsószuhai Domby Lajos földműves mondta el, s 1978-ban vettem magnetofonszalagra. A nagy tudású, kiváló emlékezőtehetségű Domby Lajostól rendkívül gazdag anyagot gyűjtöttem a folklór majd minden műfajából. Jóval túl a 80. életévén még élénken emlékezett az elemi iskolában tanultakra is. Sokat olvasott, verseket írt (lásd részletesen a Népszokás és népköltészet című kötetemben a róla szóló fejezetet). Az örök életű zsidóról - így nevezte - egy naptárban olvasta az elmondott történetet. Úgy emlékezett, hogy katonáskodása idején is hallotta egy borsodi katonacimborájától, amikor pihenőidőben egymásnak vicceket, találós kérdéseket, adomákat mondtak. A bolygó zsidóról - Ahasvérusról - szinte könyvtárnyi az irodalom. Megihletett írókat, költőket, művészeket és a néphagyomány is megőrizte az alakját. Példánk ehhez ad adalékot. Ábrahám pátriárka halála Az örök életű személyről szóló mondák csoportjába tartozik az önmagától meghalni nem tudó Ábrahám története. Egy idős gömöri földműves bibliai eseményekről szóló elbeszéléseinek egyik változata szerint Ábrahámnak az életfonala vég nélküli volt. Már nagyon megvénült, de nem halt meg, hiába várta a halált. Sok száz éves volt, amikor megkönyörült rajta az Isten és engedte, hogy a földről mennyekbe menjen (Mráz Kálmán, 89. é. Alsófalu, Turóc-völgy). Ennek a rövid, csak éppen a fő motívumot érintő mondának a népi változatáról nem volt tudomásom. A gyűjtéseimben fennmaradt kis adalékra akkor figyeltem fel, amikor a Felső Magyar-Országi Minerva 1829. évfolyamában (462-463) Edvi ülés Pál A' halál' megszerettetése című közlésére bukkantam. Az írásnak a Kelet-földi monda alcímet adta. A monda szerint Ábrahám pátriárka kétszázkét esztendős, elaggott öreg ember volt, amikor az Isten elküldte érte a halál angyalát. Megparancsolta neki, hogy a lelkét csak akkor vegye el, ha önszántából akar meghalni: Midőn Ábrahám Pátriárcha utoljára már kétszáz esztendős lett; megparancsolá Isten a' halálangyalnak, hogy az ő hívének lelkéért menjen-el; de egyszer'smind meghagyá néki azt-is, hogy azt tőle ne erővel, hatalommal, (mint más emberektől,) hanem szép módjával kérje-ki, hogy Ábrahám azt mintegy önként engedje által neki. Akkor a' halál-angyal magára vevé alakját egy megélemedett, lelkében testében félig kiholt, 's második gyermekségre jutott öregnek, és Ábrahám' ajtaja eleibe álla. „Jőjj-bé öreg! Ülj-le nálam, és minekelőtte mást mívelnénk, erősítsd-meg magadat étellel, itallal." így szólla hozzá Ábrahám. Az öreg, kehelve, pihegve, és mankókon támaszkodva az asztalhoz hurczolá magát.
