Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

MONDÁK, LEGENDÁK, ÉLMÉNYTÖRTÉNETEK

- Hogyne hallottam vóna, diákja vagyok - azt mongya. - Eccer, öcsémuram, jaj de szeretném azt a Mátyás királyt látni, mer azt mongyák, hogy az igen jó ember. Hát én is úgy hallottam róla, hogy jó ember. O a szegényeknek is pártját fogja, nagyon szeretném azt az embert látni. - Hát megláthassa, ha akarja. - Hát hogy láthatnám én meg, hogy juthatnék én Budavárra, nem mehetek én oda, mer nekem a juhokkal kell lenni. - No, majd a gazdád elbocsát téged egy hétre, vagy kettőre is. - Hó, öcsémuram, az én uram nem bocsát el sehogyse, semmi pénzé engem. - Dehogynem, majd én beszélek vele. - Hát ki vagy te, hogy olyan nagy úrnak gondolod magadat? Csak diák vagy. - Ne félj, semmit, elbocsát. - Hát jó vóna - azt mongya. - No asszony, hozd má a vacsorát! Viszi a vacsorát, oda teszi az asztalra, hát Mátyás királynak az a szokása vót, hogy ahol a jó ösztövéres hús vót, odanyúlt érte. Még akkor az a fanyelű bicska vót, fanyelű bicska, vörös nyele vót. A juhásznak olyan bicskája vót. Mátyás király nyúl őelejibe a húsér, a meg puff, a bicskával a kezefejire ütött. - Öcsém ne haraguggy, ez nem szép dolog, más elejibe nyúlni. Végy magad elől húst, ne más elé nyúj, csúnya dolog, ne haraguggy érte. - Hát igaza van bácsikám, igaza van, valóságos igaza van, dehogy haragszok, a világért se. - Na most már egyel, csak egyel, de többet ezt ne tegyed, ne nyújj más elejibe, magad elibe vigyázz! Hát látta Mátyás király, hogy igaza van ennek az embernek. Hát mikor oszt reggel megvirradt, azt mongya: - No, bácsikám, én elintézem azt, hogy maga elgyöhet Budára és amennyi nap oda lesz, nem számít. Majd én beszélek az úrral, hogy elbocsássa magát. Majd csak azt kérdezze meg, mikor gyön Budára, ott lássa a vár előtt - mer még most is meg van az a vár - majd ott lesznek katonák, osztán kérdezze meg, hogy hol lakik Mátyás királynak a diákja, majd azok bevezetik magát. - Hohó öcsémuram, nem enged engem az úr. - Na most én bemének hozzá, majd oszt kigyövök, oszt megmondom, hogy elbocsátotta-e. Osztán maga ha nem hiszi, hát majd ő kigyön, oszt elbocsátja magát. Vagy úgy csinálunk, hogy én nem gyövök, hanem az úr kigyön magának megmondani. Hát be is ment, osztán bemutatkozott, hogy ő kicsoda, úgy, hogy ő Mátyás király. - A bacsunak azt mongya, hogy én csak diákja vagyok neki és bocsájja el. Amennyit oda lesz, amé a juhot más ember őrzi, én megfizetem, és mennyen el hozzá ekkor és ekkor, oszt küggye el. Ő meg, Mátyás király, ment abba a városba, ahol a pénztárnokja vót, éppen akkor ért oda, amikor azt a nagy ünnepélyt tartották. Kísírte a sok nép, éjengezték őtet, oszt taposott az aranytányérokon. Úgy ment körül Mátyás király, meg bement egy házba, oszt nézte. Oszt írt egy levelet, azt írta rá: Itt járt Mátyás király, megevett két tojást, látta az arany tányéron járni a kamarást. Hát avval Mátyás király elment. Tényleg tojást is ett ott, hát mikor osztán má vége lesz az ünnepélynek, akkor aggyák a kamarásnak a levelet. Mikor elolvassa, úgy megijedt, ki esett a levél a kezibül, hogy ő nagyobb uraságot tett, mint a király maga. Aranytálat csináltatott az aranypénzekből, oszt azon jár. Megijedt az izé, a kamarás csakugyan. No majd rögtön a király le is tétette őtet és elbocsátotta. Futárt küldött oda, hogy rögtön haggya a helyét, oszt menynyen ahová akar. Aranytálat összeszették és el kellett vinni a királynak. Pénzt, mindent onnan. No, majd osztán eccer megyén is csakugyan, ahogy megbeszélték, bejön az úr a juhászho. - No, öregem, hát mennyen maga el egész bátran, elbocsátom, ameddig oda lesz, oda lesz, egész bátran, oszt megláthassa ott majd Mátyás királyt magát. Az a diák majd megmutassa Mátyás királyt, az a Mátyás király diákja. De má ő azt tutta, hogy király, csak a juhász nem. - Haj, kedves méltóságos uram, de nagy örömem van, hogy megláthatom én azt a királyt, azt a jó embert, akiről mindig hallom, hogy igen jó ember.