Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
MONDÁK, LEGENDÁK, ÉLMÉNYTÖRTÉNETEK
Jaj, öcsém! Nekem is más volt a gazdaságom, Nékem is volt egyszer mit a tálba vágnom. Volt gulyám, juhnyájam, tejelő bivalyom, Újontúlig tartott búzám fent a hajon. És mikor legeltettem ott kint a nyájammal, Beüt a havason az a Mihály vajda, Minden birkanyájam nagy hamar elhajtja, Én csak hét kecskével maradék az aljba. Aztán egy átkozott szomszédom megrónia, Azóta lett aztán a portám ily ronda. Nincsen juhnyájam és nincs sertés konda. Szüszékbül, hordóbul széjjel dűlt a donga. Az Olt vize elé egy erős gátat tolt, Most más felé folyik, az én völgyem megholt, Nem kellene az mind, csak éppen a fele, Hisz a másik felét vigye az ördögbe. Hát ki a szomszédod, kérdi Mátyás tőle. Jaj öcsém hát annak hosszú ám a tőre. Az egés vidéknek a rettegtetője, Aki azzal kiköt, sült bolond az dőre. Tudom én áztat is, nagy ember egy bíró! Azt is, hogy egy király mily erővel bíró! De ez kettő együtt! Ez a királybíró... A népe mind síró... maga népet nyíró... Jöjjön feljöjjön fel ősbuda várába! Elmondom királynak mind ezt egy izromba. Aztán adott neki egy vasgyűrüt nyomban, Hogy ezzel keresse az udvari lomban. Aztán lefektette a kedves vendégét, Azt mondta néki, hogy nyugodtan álmodjék, Ráterítette a vőlegény mentéjét, Akit arra tart, hogy benne eltemessék. Reggel igen-igen boldogan felébredt, Tojást, tejeskávét, kiflit reggelizett, Elköszönt, majd a gazda utána nézett, Mígcsak az erdőből felhangzott az ének. Bente úr Budára felrándulni készül, Ha mindjárt szekerce esik az égbül, Hiszen az Alföldön nem kell kalauz sem, Távol város tornyát meglátni hiúz szem. Annyit tudott már a geográfiában, Hogy a szászok felé ne menjen bolondjában, Kik szomszédba küldik látogatójukat, Míg a falu végin éh-szomjan kilyukad. Sok viszontagságon ment aztán keresztül, Mire lassan lován Cinkotára került. Bement ott, ahol egy nyitott kaput látott, így még nem fogadták hetedhét országon. Egy cseléd fiú vitte a lovát az istállóba. Öt meg tessékelte a gazda a jó melegre. Kérdezték, mit kér, mit eszik, mit iszik? „Nem vagyok válogatós, lehet akármi". Külön szobába vitték a holmiját és a nyestprémes mentéjét, és mondták neki, hogy mikor megunja magát, itt lefekhet. A ló meg van abrakolva, lecsutakolva. Aludhat, mulathat nyugodtan... Mikor felkelt azt kérdezte a gazda, hogy mit parancsol? Egy pohár pálinkát, éhgyomra legeiül, És egy jó reggelit fogyasztok vitézül. Aztán elkészült. Vezették a lovát, és jön a gazda egy papirossal. Estebéd és szállás, ennyi a fizetés, Harminckilenc dénár, no lett nagy ijedség! Micsoda! Hát itt szállást pénzért adnak? Jaj, ha én azt tudom, hogy itt szászok laknak, No de ha aprópénzt nem hozott a vendég, Lehúzzák nyakából a nyestprémes mentét. Ment aztán tovább, a Duna hídnál is vámot kellett volna fizetni. De azt mondta a révésznek: nicht tájns. Lófőszékely... Nem fizet vámot. Sarkantyúba kapta a lovát és ott állott a Budai vár kapujában. Méltóságos vajda, tudom, hogy nem ismersz, De azér hiszem is, innen ki nem versz, Mátyás diák volna az, akit keresek, Nem igazítanál útba egy keveset? Megmutatta a vasgyűrüt, s mondták, hogy menjen tovább, s ott újabb ajtó tárult. Nagykegyeimességű nádor ispán uram, Engedj meg, hogy ide vezetett az utam. Mátyás diák volna az, akit keresek, Nem igazítanál útba egy keveset? Nem vagyok én nádor, sem pedig kegyelmes, Király gárdistája vagyok engedelmes. Mátyás diák pedig jól tudom hogy hol van, Az ebédet éppen számára felhoztam. Noha kend csak inas, úgy maradjon hátul, Tovább, tovább megyén, újabb ajtó tárul. Ha még egy ennél is cifrább úr itt kiáll, Már azt úgy kell hívnom, hogy felséges király.
