Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
MONDÁK, LEGENDÁK, ÉLMÉNYTÖRTÉNETEK
Mátyás király a juhász elibe nyúlt a húsért. A juhász meg a bicska nyelével a kezefejére ütött. - Öcsém, ne haragudj, ez nem szép dolog, más elébe nyúlni! Vedd magad elöl a húst, ne más elébe nyúlj! - Igaza van, bácsikám, dehogy haragszok, a világért se! - No, akkor egyél, de többet ezt ne tedd. Mindig magad elöl egyél. Mikor oszt reggel megvirradt, Mátyás deák bement az úrhoz. Bemutatkozott, hogy ö Mátyás király. Mondta neki, hogy engedje el a bacsóját Budára. De meg ne mondja neki, hogy ő járt itt, Mátyás király. Csak annyit, hogy mehet, elintézte Mátyás deák. Búcsúzáskor mondta Mátyás király a juhásznak: - Budán a vár előtt csak azt kérdezze ott a katonáktól, hogy hol lakik Mátyás királynak a deákja. Mátyás király elbúcsúzott. Elment. A gazda meg kiment a juhászához. Azt mondta neki, hogy elmehet Budára, hogy megláthassa a királyt. A juhásznak meglett a nagy öröme. Felvette a cifraszűrét, a bicskáját magához vette, és elindult a szamarával. Nagysokára Budára ért. Elfogyott a pénze, meg az ennivalója is. Éhen volt. Éppen egy vendéglő előtt ment. Azt gondolta: „Bemegyek oda, milyen nagy vendéglő, én is sok embernek adtam már enni, pedig én szegény vagyok, hát ez az uraság is adhat egy ilyen szegény embernek ingyen enni." Be is ment. Kérdezte, hogy lehet-e itt enni. Lehet - mondták neki -, de menjen át a másik szobába, mert itt urak esznek. Vittek is osztán neki. Mikor jól lakott, megköszönte. Mondta, hogy nincs pénze, mert elfogyott. Hát akkor elvették tőle a cifraszürit. Míg ki nem fizeti az ebédet, nem adják vissza - mondták a juhásznak. Szomorú volt a juhász. Hogy menjek ő most már szűr nélkül a deák elibe. No de, majd elpanaszolja ö ezt a deáknak. Mikor megyén oda a várhoz, a katonák már tudták, hogy hajon a juhász, akkor be kell vezetni a palotába. Hát, bevezetik őt egy gyönyörüszép szobába. Hát csak csodálkozik, szörnyülködik, hogy ilyen gyönyörűszép szobában lakik a Mátyás király deákja. Megijedt nagyon, hogy no, itt ellássák a baját, vége van, amiért ráütött a kezére. Mi lesz most már velem - gondolta. Egyszercsak Mátyás király betapos. Lássa a pásztor, hogy a deák király. Ott a korona a fejibe. - Felséges királyom, maga az, aki azt mondta, hogy deák? - Én vagyok az! Elhozta-e a bicskát? - Most már tudom, azé hívatott, hogy engem agyonlövet, mert a kezére ütöttem. - Ne fejjék semmit, nem lesz semmi baja! Magának igaza volt! Nekem van egy utánam való nagy tisztem, az ugyanúgy nyúlkál más elébe, én attól szoktam meg. Most úgy csinálunk, hogy ami neki jól esne, azt maga elé fordíttatom a szakácsokkal. Oszt majd, ha odanyúl, a bicskával üssön a kezefejére, még jobban, mint az enyimre. Ne féljen semmit. Semmi baja nem lesz, majd én pártját fogom. Nagy ebédet rendelt a király. Összejöttek a tiszturak. Szembe ültette azt a nagy tisztet a juhásszal. Hát, mikor hozták a szakácsok befelé az ételt, a tálat úgy tették le, ahogy Mátyás király megparancsolta. A tiszt mérges volt nagyon. Meg akarta fordítani a tálat, de aztán mégse fordította, hanem átnyúlt a juhász elé. A juhász meg a bicskájával jól a kezefejére vágott. Hű, elkezdett kiabálni a tiszt: - Felséges királyom, ki kell dobni ezt a juhászt! A kezemfejére ütött! - Igaza van ennek az embernek - szólt Mátyás király. - Ne nyúljálj más elibe! Tanuld meg, hogy ez nem illik! Én is így tanultam meg. A tiszt, ugye, nem tehetett semmit. Mátyás király a juhászt megajándékozta. Sok pénzt adott neki. Elment vele a vendéglőbe. Jól összeszidta a vendéglőst, amért elvette tőle a szürit. így aztán a juhász a szűrit visszakapta. Nagy örömmel ment haza. Nemcsak a királyt látta meg, de gazdag ember is lett belőle. (Sajószentkirály, Sajó-völgy) 2. Mátyás király mikor az országot járta, betért egy bacsó gazdához. Este volt már, egész nap nem evett, el is volt fáradva, hát úgy gondolta, hogy szállást kér éjszakára, meg egy kis ennivalót is. Deákruhában volt, nem tudta senki, hogy ő Mátyás király. Köszönt illedelmesen.
