Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPDALOK ÉS NÉPBALLADÁK

dalolnak, sőt egy balladát közösen komponáltak. Egy gesztetei ember öngyilkos lett, a gesztetei tóba ölte magát, s ez az esemény mélyen megrázta a közösséget, a két asszonyt is, akik egy már ismert dallamra versbe szedték a történetet. Új stílusú helyi balladaszerzésnek lehettünk szem- és fültanúi. A ballada terjedésére keletkezése óta (1974) még nem telt el elég idő. Ha a körülmények nem kedveznek, a ballada megmarad keletkezési helyén. Tanulságos lenne egy-másfél évtized múltán a ballada sorsát megállapítani. Egy kétségtelen: újabb adalékkal bővült a helyi balladák keletkezésére, kialakulására vonatkozó eddigi ismeretünk. A két asszony úgyszólván „mindent tud". A dalok és balladák sokasága tárul elénk kivételesen szép előadásuk nyomán. Szerelmi dalok, klasszikus és új stílusú balladák, katonanóták, vásári nóták, alkalmi köszöntők, kalendáris szokások énekei egyaránt megtalálhatók hagyományukban. A teljes dalkincsüket éltetik, tudatuk felszínén van, minden percben készen az előadásra. A két asszony minden kétséget kizáróan a közösségből magasan kiemelkedő nótafa-individuum. Bene György. Nagyszerűen intonáló, sokszínűen variáló, gazdag dallamanyagot őrző nótafa. Szinpetriben született 1910. február 17-én. Még gyermekkorában Meszesre költöztek. Apja feles bacsó volt. Bene György 1945-ig különböző munkákat végzett, volt napszámos, hónapos, Miskolczy György tanyáján parádés kocsis. 1947-ben a Hét melletti Pogonyipusztára költözött. A dalokat mély átéléssel, tisztán, a legfinomabb árnyalatokat is jól érzékelhetően énekli. Feltűnően gazdag a repertoárja. Főleg a dalok élnek tömegesen és elevenen emlékezetében, de a népballadák közül is ismer új stílusú variánsokat. A népi vallásos énekeknek pompás előadója. Érzékenyen reagál minden új dallamra. Mezőkövesdi, szögligeti, derenki summásoktól, képesektől sok új dalt sajátított el. Bene György faluszerte ismert kiváló énekes; kötetünk sok dala tőle való. Breznanik János. A pásztornóták, betyárdalok és betyártörténetek jó ismerője és hagyományőrzője. A Licében élő idős juhász Méhiben született 1905-ben. Az ő élete is, akár a többi pásztoré, Gömör különböző falvaihoz kapcsolódik. Gyermekkorában Tornaiján élt, onnan szolgálni ment a Kálosához tartozó Lónyúzó pusztára, majd Horkára, azután pedig a hosszúszói Teresztene pusztára. Már legény volt, amikor a licei Dolinka pusztára került, onnan - egy licei gazdához szegődve - beköltözött a faluba, megnősült és letelepedett. „A juhászok, ha összejöttek, danoltak. Sokszor volt úgy, hogy a vásárokon is nótáztunk. A juhnál, a nyáj mellett dúdolgattunk, danolgattunk. Én mindig lassan [halkan] mondtam a nótát." Bajo István. „Az én apám abban az időben mindenütt volt. Ha rosszat szólt az ispánnak, újév első napján már mehetett." A ma már fátyolos hangú Bajo István Szkároson született 1902-ben, s 1945-ig egyik helyről a másikra vándorolva élte életét. Apja cselédnek szegődött különböző falvakban gazdákhoz, földbirtokra, így laktak Tornaiján, Sajógömörben, Felsőfaluban, Harkácson, Licében. Tizenhat éves korában tejeskocsis volt, Égerszögre került, onnan Tornaijára, majd Szentkirályra és 1945 után a termelőszövetkezetben (JRD) főgulyás lett. Napjainkban nyugdíjas éjjeliőr. „A dalokat legénypajtásaimtól, a juhászoktól tanultam. Királyiból nősültem. Mint legény odajártam, hát ott sokat tanultam. A juhászok, kondások együtt danolgattunk. A pusztán legeltetés közben is danoltunk, csak úgy magunkban." Benkó János. A népdalversenyek sokszoros kitüntetettje. Mikolcsánynak és a környéknek neves nótafája. 1892. augusztus 11-én született, s már nyolcvanegy éves volt, amikor dalait magnetofonszalagra énekelte. Életének nyolc évtizedéből mintegy fél évszázad kemény munkával telt. Már gyermekkorában erdei munkára fogták, majd cselédnek állt egy gazdához, másfél évig bányában dolgozott, s mielőtt a katonasághoz behívták, egy ügyvéd parádés kocsisa volt. 1913-1918-ig katona. A háború után Gecelfalváról nősül, s véglegesen letelepszik Mikolcsányban. Ettől kezdve huszonöt évig aratógazda egy gicei földbirtokon. Mindössze három és fél hold földje volt, megélni nem tudott belőle, nyári aratással, téli famunkával kereste kenyerét. Dalrepertoárjának jellemzői a katonadalok. A hosszú katonáskodás ideje alatt nagyszámú katonadalt ismert meg, s ezek igen elevenen őrződtek meg emlékezetében. Gyakran emlegette, hogy apjától és anyjától sok nótát tanult. Nagy dalolási alkalom volt a kocsmázás. „Amikor benőttünk legénysorba, bekereszteltek, azután mehettünk a kocsmába, aztán ott danoltunk." A közösségi dalolás fontos alkalma volt Benkó János életében huszonöt éven át az aratás. Az aratók naponta hazajártak Gicéről Mikolcsányba. „Az úton hazáig ment a nóta, csak úgy zúgott, mikor jöttünk hazafelé aratáskor." Felesége szlovák asszonyként került a faluba, de a magyar dalokat is kitűnően ismeri. A férje mellett, illetve a mikolcsányi közösségben megismert magyar dalok teljesen beépültek a hagyományába, s a magával hozott szlovák dalokkal azonos funkciót töltenek be. A szlovák feleségtől Benkó János dalkincsébe is áramlottak át dalok, amelyek a kétnyelvű dalolásra nyújtanak tanulságos példákat.