Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPDALOK ÉS NÉPBALLADÁK

Szerelmi dalok, lakodalmi dalok A dalok legnagyobb csoportját a szerelmi dalok, a lakodalmi nóták alkotják. Ez teljesen természetszerű. A szerelmi költészet domináns jellege minden közösség repertoárjában megfigyelhető. Ha százalékos megoszlásban vizsgáljuk, a számarányok nyomán is egészen nyilvánvaló a szerelmi líra elsőbbsége. Szerelmi dalokat élete folyamán mindenki énekelt és énekel. Gyűjtésem tapasztalata nyomán nem igazolható - legalábbis Gömörrel kapcsolatban nem az a megállapítás, hogy „a falusi illemtan a házas ember, férjes nő jogát a daloláshoz már csak a lakodalom, a búcsú vagy más kivételes alkalommal ismeri el, akkor is csak zárt helyen. Öregembert, asszonyt meg feltétlenül részegnek tartanak, ha dalra gyújt." (Kodály Zoltán.) Ma már aligha tudjuk a századforduló, a századelő népi közösségeinek ezt a szigorú kötöttségét - ha ez ténylegesen fennállott - megmagyarázni. Annál is inkább nem, mert a szerelmi dalokat (amelyek eszerint egyébként sem „illenének" az említettekhez, különösen nem az idősebbekhez) gyűjtőutaimon teljes természetszerüséggel - nemcsak a folklorista kérésére - nagy számmal énekeltek a legidősebbek is a dalolásnak „nyitott" vagy „zárt" alkalmain - lakodalomban, keresztelőkor, disznótorban, tollfosztóban, kukoricafosztóban és más munkaalkalmakon egyaránt. A szerelmi és a lakodalmi dalok egy csoportba való sorolása lényegében funkcionális alapon történt. Közhely annak az ismétlése, hogy a legnagyobb és legátfogóbb dalolási alkalom a lakodalom. A lakodalom alkalmával a legkülönbözőbb kategóriába sorolt dalok éneklésre kerülnek, gyakran balladák, históriás énekek is. De a lakodalomhoz, mint szertartáshoz kétségkívül lényegesen kevesebb, s jól meghatározható dalok kapcsolódnak. Nyomban meg kell jegyeznem, hogy a szertartásos énekek sem annyira szorosan kötöttek, hogy csak a megfelelő szokásrésznél énekelhetők, hanem attól függetlenül más alkalommal is. Ha a funkcionális szempontokat előtérbe helyezzük, kétségtelenül fontos szerep jut a lakodalomban a szerelmi lírának. Olykor egy-egy szerelmi dal - bár konkrétan lakodalmi dalnak nem tekinthető - olyan szorosan kapcsolódik a szertartás egy-egy mozzanatához - gyakran szerepe van ebben az ifjú párral kapcsolatos szituációnak is -, hogy joggal fűzhetők egy csoportba a lakodalom rítusénekeivel. A lakodalomra, mint a dalokat éltető, folyton megújító és a dalhagyomány megőrzésében a legnagyobb szerepet betöltő alkalomra itt részleteiben nyilvánvalóan nem térhetek ki, azonban a lakodalmi dalolás, a közös éneklés fontosabb etapjaira föltétlenül szükséges rámutatni. A lakodalmat ismertető korai írások közé tartozik a Tudományos Gyűjtemény 1827. évi kötetében a gömöri parasztlakodalmakról megjelent közlemény (B. S. 38-54.). Ide vonatkozó gyűjtéseim az elmúlt években másfélszáz esztendő elteltével pompás lehetőséget nyújtanak a változások megvizsgálására. Százötven évvel ezelőtt a szülők döntötték el, hogy leányuk kihez megy férjhez, ill. a fiuk kit vesz feleségül. A fiataloknak a párválasztásba beleszólási joguk nem volt. A párválasztásnak ez a rendje - napjainkban éppen a szülők szerepe szorul egyre inkább háttérbe - nyilvánvalóan nagymértékben rányomta a bélyegét az egész házassági, lakodalmi szertartásra. A vagyoni helyzet erősen befolyásolta a párválasztást. „Suba subához, guba gubához" - szólt az idevonatkozó mondás. Fölöttébb figyelemreméltó, hogy abban az - aránylag ritka - esetben, ha szegény leányt vett el jobb módú legény, a leányt, a leendő asszonyt inkább sajnálták, mintsem örültek a jobb módba kerülésének. Közismert volt a szegény leányként vitt asszony helyzete a jómódú családban. Többnyire a szegény leány sem ment szívesen gazdag legényhez. A tradíció által szigorú szabályokhoz kötött formákat a lakodalom egész ideje alatt megtartották. Mindezeket a változásokkal való összefüggésben külön vizsgálom. A dalokat megkísérlem a lakodalom rendjében, annak folyamatában elhelyezni; voltaképpen a dalolás szerepének szempontját előtérbe állítani. A dalolással kapcsolatban mindenekelőtt meg kell említenünk, hogy a múlt században, sok helyen századunk elején is a lakodalom egy hétig tartott. Ha az előkészületek társas összejöveteleit (pl. csigacsinálás) is tekintetbe vesszük, akkor a lakodalom teljes hagyománykörében a közös dalolásnak igen sok példáját említhetjük. És itt szükséges hangsúlyoznunk, hogy a lakodalom kezdeti szakaszától a záróaktusig nemcsak szertartásos mozzanatok vannak, amelyekhez az ún. rítusénekek kapcsolódnak, hanem a szokásrend menetében a „szüneteket", két mozzanat közötti szakaszt a dalok fogják át, „töltik ki", kötik össze. Továbbá, amit még lényeges hangsúlyoznunk: a lakodalomban nemcsak daloltak, hanem muzsikáltak, zenéltek is, s a zene nem mindig kapcsolódott össze a dalolással. Ugyanakkor természetesen bizonyos szakaszokban a zenei kíséretü dalolás vagy másképpen, a zenére való dalolás volt az elsődleges. Ezen esetek pedig az „irányítottságot" nyilvánvalóan magukon viselték. Azaz tehát a zené-