Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

SZÓLÁSOK ÉS KÖZMONDÁSOK

a helyzetnek, szituációnak, a beszédet hallgatónak a függvényében a proverbiumkészletböl tudatosan választ. De az is csak arra az esetre vonatkozik, amelyhez több proverbiumvariáció alkalmazható. Vizsgálataimban a proverbium jelentését, funkcióját helyezem előtérbe. Tanulságos példaként említem, hogy adomaként elmondott történet csattanója más beszédhelyzetben szólásként hangzott el. A következő, más magyar nyelvterületen is ismert proverbium: Egy szájból hideget és meleget fúj, és amely bibliai eredetre nyúlik vissza (Jakab apostolnak közönséges levele 3:10) a gömöri falvakban adomában is előfordul. Proverbiumként a kétszínű emberről mondják, aki mindig a körülményekhez igazítja a véleményét, aszerint dicsér vagy szid. A szólástól független adoma: „Egy cigány fát szedett az erdőben a fiával. Nagy hideg volt. Az öreg bele-bele huhukolt a markába. A gyerek kérdi az apját, mit csinál. Az apa azt válaszolja, hogy melegíti a kezét. Ebédnél az ember igencsak fújja a forró levest. A fia kérdésére válaszolja, hogy hűti a levest. Erre a gyerek: No, hogy a rák egye ki a szádat. Ha akarod meleg, ha akarod hideg jön ki rajta. " Úgy vélem, ebben és az ehhez hasonló példákban nem kereshető, melyik volt előbb, melyik alakult a másikból. A helyi történetekből kialakult szólások konkretizálhatok, a szűkebb kör és a szólás élettartama is sejthető, azonban az olyan szólás, amely általános igazságot, bölcsességet, tanulságot fejez ki, területtől, népcsoporttól függetlenül alkalmazható, nem függvénye az adomának, s úgy lehet, semmi kapcsolat nincs közöttük, bár a fenti példában elképzelhető, hogy a szóláshoz „találódott ki" a történet. Az előzőhöz hasonlóan alakulhatott történetté a minden bizonnyal iskolában tanult oktató célzatú mondás: Se ne dicsérd, se ne gyalázd, magadat, hanem megalázd. Ez a szólás pontosan így olvasható a Hármas Kis-Tükör 1850. évi kiadásában az erkölcsi szabályok között. Valószínűleg onnan, a verses szövegből került a folklórba. Feltehetőleg egy megtörtént eset nyomán adomaként maradt fenn, s már ebben a formában jegyeztem le két faluban is (Alsószuha, Lé várt). A mondáshoz a következő történet kapcsolódik: „ Valamikor régen a meleg vízre hordták a kendert áztatni. Visszafelé a sok ember bement a kocsmába, Királyiban. Ettek-ittak és beszélgettek. Az egyik rongyos gatyás ember igen dicsérte a feleségét, hogy annak az egész vidéken nincs párja. Akkor eleibe állt egy jól öltözött ember és csak annyit mondott: En nem dicsérem. Dicsérje meg ingem, gatyám! A rongyos ember aztán elhallgatott. Igen restellte magát a sok nép előtt. " A jelentéstartalom, ahogy Vöö Gabriella nevezi, a kommunikációs helyzetben jut kifejezésre. A helyzet a legkülönbözőbb lehet és annak megfelelően a jelentéstartalom is. Itt közbevetőleg jegyzem meg, hogy a közlőim csak elvétve tudtak feleletet adni a szólás és a közmondás fogalmának különbségére, s egyáltalában nem az értékbeli eltérésre. A köznapitól észrevehetően eltérő mondásról - szövegbeli betétről -, amelyre rákérdezéssel felhívjuk a figyelmet, a válasz többnyire ez: így szoktuk mondani. Beszéd, használat közben egyáltalában nem tudatosul a köznapitól való eltérés. Kivételt képeznek ez alól a gyakran használt bibliai eredetű, a közlök által általában példabeszédnek jelölt proverbiumok (pl. Szemet szemért, fogat fogért; Ember tervez, Isten végez; Nemcsak kenyérrel él az ember; Aki másnak vermet ás, maga esik bele; Ha Isten velünk kicsoda ellenünk?) Ha egy szólás jelentéséhez valamilyen konkrét személy vagy esemény kapcsolódik, csak akkor válik a hallgató számára érthetővé, ha a személyt és az ügyet ismeri, vagy a beszéd kapcsán ismeri meg. Pl. az Adósa vagyok mondásakor a közlő a hallgató számára is ismert személyt nevez meg, pl.: Adósa vagyok Varga Ferencnek. A másik fél tudja, mi áll a mondás mögött, vagy arról a beszélő tájékoztatja. A hallgató azonban a történet ismerete nélkül se veszi szó szerint a mondást. Tudja, hogy a közlő nem pénzbeli vagy egyéb tartozására utal, hanem valamilyen leszámolási ügy van a hátterében, az illető a rajta ért sérelemért akar elégtételt venni. A provberbium jelentése számos példában egyértelmű. A szövegkörnyezetből a hallgató pontosan tudja, miről van szó, anélkül, hogy a szólást ismerné, vagy éppenséggel azt szólásnak tekintené. Pl. ha valamilyen dologban nem akarunk azonnal dönteni, így szólunk: Erre még alszunk egyet. A hallgatónak teljesen egyértelmű a jelentés, tudja, hogy az alvás szóval a beszélő a döntés elhalasztását, elodázását jelöli. Sok idevonatkozó példát lehet említeni. Különösen a hasonlítással kapcsolatos proverbiumok sorolhatók ide, pl. Vékony, mint a cérnaszál; Kövér, mint a disznó; Mérges, mint a darázs stb. A beszélő egyértelművé teszi a hasonlatot: vékony, kövér, mérges. Az így kombinált szólásokban elsősorban stilisztikai érték rejlik. Sok szólás és kifejezés csak a beszéd összefüggésében, a szóban forgó helyzet, szituáció ismeretében kap értelmet, illetőleg veszi fel a konkrét példára vonatkozó jelentését. Pl. álomszuszék: mozogj már gyorsabban te, álomszuszék! vagy pl. becsiccsentett: Tóth Feri most jön a kocsmából, jól becsiccsentett, azaz berúgott. Ugyanígy pl. a borbarát is csak a megjelölt személyre vonatkoztatva kapja meg a valós értelmét. Ez jó példa arra, hogy a jelentés szempontjából mennyire fontos a konkrét utalás, pl. „Kovács