Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPDALOK ÉS NÉPBALLADÁK

fiatalabb, illetve a középkorú dalosoknak a köznyelvhez egyre inkább közelítő beszédére, amely már átmenetet tükröz, s így voltaképpen nem alkalmas a nyelvjárási sajátosságok rögzítésére. Nem volt tehát célszerű a fonetikus lejegyzés az elmondottak miatt, s főleg azért, mert a sok egyedi sajátosság nem nyújtotta volna a gömöri nyelvjárás általános jegyeit, és így a tudományos vizsgálat szempontjából sem hozott volna eredményt. A dalkincs nyelvi karakterizálása folklorisztikai tekintetben tehát nem vált döntő jelentőségűvé és szükségszerűvé. A dalszövegekben lényegében csak akkor tértem el a helyesírás szerinti formától, amikor a dallam egészen nyilvánvalóan megkövetelte egy-egy szó rövidülését, ragok elmaradását, hasonulást (pl. zöld helyett ződ, volt helyett vót, -ban helyett -ba) stb. Balladák, rabénekek A gömöri néphagyományban a lírai dalok mellett a leggazdagabb anyagot a balladák nyújtják. Gyűjtésem során elsősorban annak a megfigyelésére törekedtem, hogy a balladák milyen mélységben, milyen körben élnek és ismeretesek. A folkloristát nagy öröm tölti el, ha egy területen olyan típusokra bukkan, amilyeneket addig még nem hallott. S ezzel én is így voltam. Gömör sok falujában megfordulva, nagyszámú dalos anyagát végighallgatva, újra és újra ugyanazon balladák kerültek elő, nem tekintve néhány helyi, jobbára töredékes balladai variánst. Amikor kutatóutam végén a balladákat az előadók számarányában, falvankénti ismeretében áttekintettem, jóleső érzéssel állapíthattam meg, hogy a balladák zömét szinte mindenki ismeri Gömörben, és azok napjainkig élnek a néphagyományban. Kuriózumnak számító változatról nem nyújthatok példát. Azonban mindennél jelentősebbnek tekinthetjük a recens balladai hagyomány széles körű mély közösségi funkcionálását. A balladák anyagát lényegében két nagy, egymástól jól elhatárolható részre oszthatjuk. A betyárballadák s az ezzel szorosan összekapcsolódó rabénekek a balladai hagyomány sajátos gömöri karakterét adják. A második csoport balladái hasonlóan jellemzőek a gömöri hagyományra, néhányat teljesen dominánsnak tekinthetünk, de egyúttal széles körű párhuzamaik révén a Kárpát-medence egész területének balladai hagyománykörébe szorosan bekapcsolódnak. Ez utóbbiakról szólva mindenekelőtt A szégyenbe esett lány típus variánsait említjük. Nagyszámú - egymástól alig eltérő - változatban ismeretes. Mind ennél, mind a többi balladánál az irodalomban előforduló változatok felsorolásától, a magyar nyelvterületen való elterjedésének a vizsgálatától felmentenek bennünket Vargyas Lajos különböző munkái, amelyekben a vonatkozó anyagot alapos történeti, műfaji elemzéssel, földrajzi elterjedés megjelölésével kapjuk. Anyagunk bemutatásában célunk a Gömörrel kapcsolatos fontosabb adalékok ismertetése. Az említett ballada, amelynek variánsaiban a leány Angódi Borbála, Hangodi Borbála, Homrodi Borbála, Zombori Borbála néven fordul elő, népszerűsége rendkívül nagy. Elsősorban nőktől gyűjtöttem, felbukkant egy század eleji kéziratos könyvben is. A népszerűségére vet fényt egy kurta változat is, amelyet egy férfi dalolt, és amely mindössze három versszakban csak a szégyenbe esés tényét bizonyos közvetlenséggel - Aranyos Bözsikém megszólítással említi. Dalolására jobbára szűkebb körben, kisebb, főleg női közösségben került sor. Megfigyeltem, hogy az érzelmi hatás mindig nagy, a leány tragédiája mély lírai emóciót vált ki. Sokan mondták: „Szerencse, hogy ma már az anya ilyesmiért nem öletheti meg a gyermekét". Az előzőhöz hasonlóan közismert A halálra táncoltatott lany-ró\ (Csáti bíróasszony lánya) szóló ballada. Férfiak és nők (a fiatalabb korosztálybeliek is) hagyományában egyaránt előfordul. Többször prózában hallottam a történetet. Az eseményt Csatra vagy Csákra helyezték. Egyik informátorom Mezőcsátot jelölte meg a tragikus eset falujának. Gyakran szóba került a fonókban, kukoricafosztáskor, olykor, ha valaki „történetet" énekelt, a lakodalomban is. Kötetünkben néhány változatban szerepel A halálra ítélt rab húga (Fehér Anna, Fehér László) típusú balladacsoport. Ez is a gyakran előadott történetek közé tartozik. A változatok között lényeges eltérések nincsenek, nyilvánvalóan azért, mert a ballada oly sokszor elhangzott, hogy ennek nyomán bizonyos „egységesülés" jött létre. Gyűjtési adataim és a megfigyeléseim szerint elsősorban a férfiak balladarepertoárjában fordul elő. Különösen mondhatjuk ezt akkor, ha e ballada előadói között a női dalosokat úgy tekintjük, mint akik kiváló képességük révén egyébként is „mindent" tudnak és ismernek. Egy példa kivételével Gönc neve fordul elő, amelyet dalosaim az azonos nevű abaúji községgel azonosítanak. Igaz, megtörtént eseményként említik: „Nagyon régen történt, vásáron szerezte a lovat, úgy fogták meg