Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

SZÜLŐFÖLDÖN HONTALANUL

Befogtam a lovakat és elindultam, hogy körülnézzek az erdőben. A bérci útnál, a hegy lábánál megállítottam a lovakat. Abrakos tarisznyát akasztottam a nyakukba. A hosszú nyelű fejszémet a kezembe vettem, és elindultam az ösvényen felfelé. Tíz hold az enyém itt. Szent-Ivány József úrtól vettem. A déli oldalt szántófölddé alakítottam. Kivágtam a fákat, kinyestem a kökénybokrokat. A tüskéjétől csupa seb lett a kezem. Dinamittal robbantottam ki a fatönköket, kiástam a gyökereket és megtrágyázva jó szántóföld lett itt. Idelátszanak a Mátra hegyei, az apátfalvi kőbánya fehér kövei idecsillognak. Északra a Vashegy, a Kakas és még messzebb fehér csúcsával a Király-hegyet látni. Itt vagyok azon a földön, amit véres tenyeremmel és szemembe futó izzadsággal fogtam művelés alá, ami nekem a mindenem, a boldogságom volt. A szántó és az erdő. És csak úgy elvették tőlem. Évekig kuporgattuk rá a pénzt, hogy megvegyük. Most elrabolták tőlünk. Kinek az igazsága, és milyen igazság ez? Éktelen haragra gerjedtem. Alig mentem két- vagy háromszáz métert az erdei úton, egy tisztáson megláttam Rejdovjánt és a feleségét. Az iménti haragom még inkább fokozódott. Megmarkoltam a fejszém nyelét. Egy pillanat múlva Rejdovján előtt álltam és magasra emeltem a fejszét. Rejdovján, ha egy héten belül nem hagyod el a házamat, megöllek! Itt öllek meg az erdőben! Úgy eltüntetlek, hogy soha senki meg nem talál! Az asszony sikoltozott, Rejdovján halottsápadt lett. Azonnal megígérte, hogy elmegy vissza Telgártra. Menne ő már akár holnap, de nincs pénze a fuvarra. Ez nem lehet akadály, mondtam neki. Készülj, pakolj össze mindent. Három nap múlva a ház előtt lesz a teherautó és mehetsz. Úgy történt. Rejdovján Simon és családja a házamból kiköltözött és visszament oda, ahonnan jött, Telgártra. Aznap éjjel Jani komámmal és a Bobi kutyámmal őrködtem, nehogy valaki más elfoglalja a házamat. Másnap a családomat felhoztam Tornaijáról, aztán a bútorokat. A harcomat megvívtam. A csatát megnyertem. Most elkezdünk egy új életet. Az Isten megsegített. Nagy próbatétel volt. A sikerünk a csüggedőknek reményt adott. Gyorsan elterjedt a hír, hogy nekünk sikerült elűzni a bitorlókat. Ha nekünk sikerült a kiebrudalás, másnak is sikerülhet, csak meg kell próbálni. Az igazság a mi oldalunkon áll, ha azt nem is akarják tudomásul venni. Ha a túlélés eddig sikerült, az idő most már nekünk dolgozik. Rejdovjánék elköltözése után rövid idő múlva a Lökös Máté lakója, Supala Martin is elhurcolkodott. Úgy elszelelt, mintha sohasem lakott volna Lévárton. Azután elköltöztek a kolonisták Galó Gergely István, Szögedi László és Lesták Pál házából is. A következő évben már csak ketten maradtak a faluban. Martinkó, a bíró és Pupala, az útőr. Martinkó állandóan azt hangoztatta, hogy ő innen nem megy el soha. A faluban az emberek egyet gondoltak, ha nem is merték kimondani. Addig nem nyugszunk, amíg minden kolonistát el nem zavarunk innen. Ok ide betolakodtak, nekik innen menni kell. Tolvajokkal, rablókkal, magyargyülölőkkel nem élünk együtt. A falut Mártinkétól egy magyar asszony szabadította meg. Nem tudatosan, hanem a sors keze által. Élt a falunkban egy József Julis nevű özvegyasszony. Kicsit hóbortosnak tartottuk. A Martinkó szeretője lett. De ezt csak pletykálták, bizonyosat nem tudott senki. Az asszony mindennapos vendég volt Martinkóéknál. A Martinkó feleségét magyar szóra tanította. Segített neki a házimunkában. így aztán nem volt feltűnő, ha Martinkó be-bejárt hozzá. De egyszer csak váratlanul megjelent Julis testvére, Pali. Orosz fogságból kiszabadult, és hazajött a családi házba. A pletyka hamar a fülébe jutott. Megfigyelte a szerelmeseket és rajtuk ütött. Martinkót kikergette a házból, Julist pedig jól elverte. A jajgatásra Martinkó visszaszaladt a házba, de ő is kapott a bot végéből. Ennek aztán az lett a vége, hogy Martinkó bevádolta Palit. Azt állította, hogy büdös tótnak nevezte és megöléssel fenyegette, ha el nem megy a faluból. Juli, a testvér tanúskodott, hogy így történt. Szegény Palit, aki alig szabadult a fogságból, egyévi kényszermunkára ítélték. Hiába volt botrány, Martinkóné nem hitte, hogy az ura Julissal megcsalja.