Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
SZÜLŐFÖLDÖN HONTALANUL
No, szálljak csak le. Vigyem a pakkomat. Ez már több kettőnél, gondoltam. Eddig megúsztam. Majdnem otthon vagyok és most lebukok. Az én „magyarom", aki mindjárt megmutatta, hogy rosszabb a magyarnál: úgy lett csendőr, hogy szlováknak íratta magát. Szlovákká lett magyar legény. Ilyen áruló kell a hatalomnak a magyarok ellen. Az egyik csendőr előttem, a másik mögöttem. Leszállok. A peronon megállunk. A fiatal csendőr felszólít, nyissam ki a pakkomat. Leteszem a táskámat, kicsatolom, felhajtom a fedelét. Pár szennyes ing, gatya volt benne. A tetején iratok, levelek. Szerencsétlenségemre ott volt az a levél, amit a feleségem írt már hazulról. A renegát legény kezébe veszi. Olvassa a címet: Protivín, c. 23. okr. Písek. - Te szököl - mordul rám a csendőr. - Dehogy szökök, megyek a családomhoz, az már otthon van - válaszoltam hebegve. Elbocsátási papírom sem a gazdámtól, se a munkaügyi hivataltól nem volt. Ezt követelte a csendőr. Hogy is lett volna! De hát csak nem vallom be, hogy valóban megszöktem! - Gyerünk a kapitányságra - bökött meg az én csendőröm. A másik kérdi tőle, hogy mit tettem. Amaz hadarja neki, hogy szökevény vagyok. Vitatkoznak. Annyit megértettem az idősebb szavaiból, hogy hagyjanak engem, mert én nem vagyok Benderóc. Milyen szerencsétlenség. Rablót, gyilkost vagy ki tudja, kit kerestek és engem fogtak meg. Egy nyomorult magyart. De hát ez is valami. Becsukom a táskám. Elindulok. A vonat ablakából néznek utánam. Vajon ki lehet ez a jómadár, akivel együtt utaztak. Bizony, se nem tolvaj, se nem betörő, csak egy földönfutó, aki szeretne a családjához hazamenni. Fütyül a vonat. De most nem nekem. Hallom, hogy éles kattogással elhúz mögöttem. Ez már nélkülem megy Tornaijára. A kapitányságon egy nagy várakozószobában többen üldögéltek a fal melletti padon. A helyiség közepén megállítanak. A fiatal csendőr bemegy a szemközti ajtón. Otthagy az öreggel. Ez jóakaratú hozzám. El akart engedni. Mondom neki, hogy vécére kell mennem. Intett, hogy mehetek. Rámutatott egy ajtóra. Bementem. O kint várakozott. Gyorsan lehúztam a csizmámat. A bélését felvágtam. A megtakarított pénzemet oda bedugtam. A csizmát visszarántottam. A láncot meghúztam, a késemet meg a vécé víztartályába dobtam. No, ez sikerült. A pénzem biztonságos helyen van. Az összes pénzem megvolt, amit az elhurcolás előtt az eladásokból gyűjtöttem. Az új életet ezzel akarom kezdeni. Az előtérben már ott várt a magyar-szlovák csendőr. Mehetünk a parancsnokhoz. 0 elöl, én utána, mögöttem az öreg. Ez hallgat, a fiatal mondja a bűnömet. Elszöktem a helyemről. Engedélyem nincs. Ki tudja, mit csináltam. Bűnöző is lehetek. Szólni akartam, de a főnök rám mordult, fogjam be a számat, aztán kiadta a parancsot, hogy motozzanak meg. A kezemet feltartottam. A buzgó csendőr a zsebeimet átkutatta. Kivett mindent és lerakta egy székre. Bicskámat, fésűmet, pénztárcámat és a zsebkendőmet. Édes Istenem, milyen szerencse, hogy a pénzemet eldugtam. Hogyhogy nincs pénzem? - dühöngött a parancsnok. Mondtam, hogy a jegyem megvan, egyébre nincs szükségem, otthon vár a családom. Amikor a két kiskorú gyermekemet említettem, a főcsendőr megenyhült. Lehet, hogy futni hagy, ha nincs ott a két járőr. így, miután egy irodistának lediktálta az adataimat, közölte, hogy vissza kell mennem oda, ahonnan jöttem. A vonatjegyet megveszik ők Protivínig nekem és az öreg csendőrnek, aki visszakísér a gazdámhoz. Felfordult velem a szoba. Visszatoloncolnak szolgaságom színhelyére. Ahol nincs senkim és semmim. Ahol egyedül már elviselhetetlen az élet. Csendőr kísér, mint egy bűnözőt. Pedig nem vétettem senki ellen. Ki tudja rólam, hogy csak egy nyomorult, szerencsétlen magyar vagyok. Az öregebb csendőr rendkívül bosszús lett, amikor megkapta a parancsot, hogy vigyen vissza Protivínbe. De nem szólt. Parancs az parancs. Csak az arca rángatózott. Mit tesz ez velem az úton? Pedig nagyon rendesnek látszik. Nem akarta, hogy ide kerüljek. O Benderócot akarta elfogni, nem engem. Csak ki ne töltse rajtam a bosszúját. Sohasem tudom meg, hogy milyen lett volna az utam csendőri kísérettel. Az Isten megint megsegített. Megyünk vissza az állomásra. A peronon jön velünk szembe egy vasutas. 0 kiabálja, hogy melyik vonat mikor, melyik vágányról hova indul. Látott, amikor elvittek.
