Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

SZÜLŐFÖLDÖN HONTALANUL

A szlovákok haragudtak érte, de nem tudtak ellene semmit se tenni. Tudták ők azt nagyon jól, hogy nem rosszindulatból nevezik így őket a magyarok. Egyszer Rejdovján a saját fülével hallotta az ő új nevét. Szekérrel jött haza Tornaijáról. Az úton felvett egy lévárti magyar asszonyt. Amikor az otthon leszállt a szekérről, rákiáltott a szomszédja, hogy jó korán hazaérkezett. Az asszony visszakiáltott, hogy a Horváth tótja felvette a szekerére, azért van itthon ilyen hamar. Ez volt a helyzet, amikor otthon jártam. Minden elhurcolt magyar házában szlovák családok laktak. Egyelőre semmi remény, hogy hazamenjünk. Nem tudnánk hol lehajtani a fejünk. Egyébként is, hivatalosan visszatelepülni még akkor sem lehet, ha lenne hova mennünk. A szökést pedig családdal együtt megkísérelni sem érdemes. Nincs már nekünk semmink a falunkban. De mégis nagyon hiányzunk valakinek. A hűséges Bobi kutyánknak. Amikor januárban elhurcoltak, Bobit rábíztam Jani bátyám apósára. De a kutya nem mozdult a portáról. Várt vissza bennünket. Amikor az új honfoglalók megérkeztek, Rejdovján egy nagy karóval kiverte az udvarról. Az atyus gondoskodott azután róla. Ahogy elmondták, naponta tízszer is elszaladt a kapunk elé, leste-várta, hogy nem érkeztünk-e haza. Rejdovjánékra szörnyen haragudott. Egyikük sem mert egyedül, vagy bot nélkül az utcán menni, mert Bobi megtámadta őket. így állt bosszút a maga módján az én hűséges, gazda és otthon nélkül maradt árva kutyám. A falunkban az első engedély nélküli visszatérő egy 16 éves fiú, Lesták Elemér fia volt. A nagyapját, Palyi János bácsit és a nagyanyját nem hurcolták el, mert idősek és betegek voltak. Ok ott maradhattak a lévárti házukban. Az unokájuk a szerencsés szökés után náluk húzódott meg. A hatóság hamarosan megtudta, hogy a szökevény hol rejtőzködik. Az eset nyugtalanságot okozott a helyi szlovákok körében, mert attól tartottak, hogy az első visszatérőt követi a második és így tovább. Ök veszélyben vannak, mert mi lesz, ha a tulajdonosok hazajönnek. Fedor, Martinkó, Sedlák és Salamon lóhalálában mentek Tornaijára a csendőrségre. A járási hatóságnál kieszközölték, hogy a fiút fogják el, és karhatalommal toloncolják vissza Csehországba. Példát kell mutatni, hogy elrettentsék a szökéssel foglalkozó embereket. A csendőrök vacsora közben lepték meg Lesták Elemért. A két nagyszülő, Elemér és Andris ültek az asztalnál. Andris szolgalegény volt, de úgy élt az öregekkel mint családtag. A háború alatt került a falunkba. Talán lengyel származású volt. A menekülőktől maradhatott hátra. Soha nem tudtuk meg, mert Andrisnak - Lestákék adták neki ezt a nevet - emlékezetvesztése volt és gyakran többszöri ismétlés után értette meg, hogy mit kell csinálnia. A fejével lehetett valami baj, pedig elég jól beszélt már magyarul. O mentette meg Elemért. A harkácsi csendőr felszólította a szökött fiút, hogy öltözzön, foga, ha valamit vinni akar magával, mennie kell velük, bekísérik a tornaijai állomásra, onnan pedig tovább, vissza Csehországba. Andris látta, hogy baj van. Úgy tett, mintha nem érdekelné a dolog. Csak úgy mellékesen megemlítette, hogy itt van ő, befogja a lovakat, beviszi ő a csendőr urakat meg Elemért a tornaijai állomásra, hosszú az út, ne menjenek gyalog. A csendőrök kaptak az ajánlaton. Andris szólt Elemérnek, menjen vele az ólba, szerszámozzák fel a lovakat. A két csendőr az ólajtóba állt. Ok meg ketten bementek a lovakhoz. Hogy ott mit súgott Andris Elemérnek, rögtön kiderül. Amikor a lovakat kivezették az udvarra, mondja Andris a csendöröknek, hogy indulás előtt az állatokat meg kell itatni. A csendőrök bólintottak. A kút a Palyi Jani bácsi háza előtt van a faluközi útszélen. Andris és Elemér a két lovat odavezette. A csendőrök a kapuban várakoztak. Elemér úgy állt, hogy a ló takarja. András meg húzta a vizet. Elemér beugrott a Galo Pali bácsi udvarába, szaladt a csűrbe és azon át ki a mezőre, ahonnan aztán eltűnt az erdőben. Andris meg tovább