Szabadfalvi József: Pásztorcsanakok Észak-Magyarországon (Miskolc, 2001)

VIII. A 20. SZÁZAD KÖZEPÉNEK FARAGÓI

A 20. században készített ivócsanakokról a következőket állapíthatjuk meg. A század elején, pontosabban első harmadában készültek még őrzik a 19. századi hagyományokat, stílusjegyeket mind forma, mind ornamentika tekintetében. Ide sorolhatjuk még Gyurkó Pál és sok tekintetben Berze Jani tevékenységét. A többiek már kevesebb szállal kötődnek a hagyományokhoz; lehet, hogy formailag talán még jobban, de szellemiségükben már alig. Faragásaik sokszor már megrendelésre vagy eladásra készültek. Gyakran nagyobbak a megszokottnál, díszítésük általában vaskosabb, nagyobb; első látásra árulkodnak arról, hogy készítőjük már csak valahol elleste a faragást. Például börtönben vagy egy-két évi bojtárkodás során. Az egri Dobó István vármúzeumban pl. van olyan csónak formájú fedeles csanak is, amelynek belső részét nem is mélyítették ki teljesen. Akadtak olyan faragók is, akik csak a haszon reményében próbálkoztak meg vele. Az itt elősorolt adatok azt is igazolják, hogy az ivócsanakokat nemcsak pásztorok készítették és használták. Meg kell azonban említeni azt is, hogy idegenforgalmi célra, pontosabban eladásra mindig is készítettek csanakokat. Ezek általában attraktívabb faragásúak és mívesebben díszítettek az átlagosaknál. Említhetünk ilyeneket pl. a millennium évtizedéből is. Érdemes lenne egyszer ezeket is feldolgozni és publikálni!