Szabadfalvi József: Pásztorcsanakok Észak-Magyarországon (Miskolc, 2001)

IV. DÍSZÍTÉSI ELJÁRÁSOK

rulékosan is alkalmazták; nagyobb vésett vagy faragott ornamensek felületének, pl. falevelek tagolására, ritkábban más díszítmények kontúrozására. A karcolás jelentős díszítési mód más népművészeti műfajok esetében is. A vésett díszítményeket kisebb vagy nagyobb vésőkkel készítették. A vékony és sekély mélységű vonalakat kisebb eszközzel, a mélyebbeket és szélesebbeket pedig vastagabb eszközökkel érhették el. A vésés már nem tipikusan rajzos eljárás; nem lehet vele igazán hajlékony ábrákat készíteni. Az eszközt kézzel vagy ütögetéssel tolták előre, s ezáltal érték el a kisebb vagy nagyobb árkokat. Az eljárás a fa felületéből forgácsot emel ki és felborzolhatja azt. Ezért, a vésés befejezésével, finoman megcsiszolták a megmunkált felületet. Mindkét eljárással a kívánt díszítőelemek körvonalait keretezték, rajzolták vagy vésték körül. E. pl. a 32/D. képen közölt csanakot, illetőleg annak kiterített ábráját (50. kép). Ha ezek viszonylag kis elemekből álltak, csak egy keretező vonallal alakították ki. Ha azonban egyes elemek nagyobbak, illetőleg az egész ornamentika megkívánta, annak belső foltjait is tovább tagolhatták. A grafikus hatást a fa erezettsége árnyalhatja. Úgy tűnik, hogy ezt egyes faragók tudatosan is alkalmazták.