Fügedi Márta: Reprezentáns népcsoportok a 19-20. század fordulójának népművészet-képében (Miskolc, 2001)

V. AZ ÉRTELMISÉG SZEREPE A NÉPMŰVÉSZET FELFEDEZÉSÉBEN

hogy ősei ruháját hordja." Másik fő érv az ősinek minősített népviselet idegenforgalmi vonzereje és az ebből származó anyagi haszon, amely a parasztság jólétére fordítható. A középosztály és az értelmiség népmentő szerepét azonban erős kritikával értékelte a szociális kérdésekben érzékenyebb és a parasztság válságát másképpen megélő falukutató mozgalom. Képviselőik szembeszálltak az örök falu idillikus, romantikus értelmezésével, és felvetik az értelmiség felelősségét, társadalmi érzéketlenségét ez ügyben. A Cifra nyomorúság című müvében Szabó Zoltán így ír:

164 „A parasztság nem mint társadalmi réteg, nem mint emberi sors jelenik meg a magyar tudatban, hanem mint néprajzi különlegesség, mint különös és festői ruhák hordozója... Ruha teszi a parasztot... az értelmiség a ruhákat sokkal jobban félti a pusztulástól, mint viselőiket... Nem veszik észre a zsellérsors nyomorúságát és a parasztélet jövőtlenségét, de észreveszik a cifra színek fogyását és a ruhák színtelenedését". Szabó Zoltán a továbbiakban egyenesen úgy fogalmaz, hogy az értelmiségnek önző rétegérdeke fűződik a paraszti élet konzerválásához és a parasztság távol tartásához: „A vidéki értelmiség ösztönösen érzi azt a mély társadalmi igazságot, hogy a népviselet olyan ruha, mely valamennyire betartja viselőjét az úrtisztelő, békés, természeti, társadalmi rendbe beletörődő szemléletben. És ugyancsak érzi, hogy a munkás és polgári jellegű ruha olyan viselet, mely már harcosabb indulatokat jelez. A népviseletnek bizonyos rendfenntartó és szelídítő szerepe van... a népviseletes nép szelídebb, jobban kezelhető, engedelmesebb és a többieknél nagyobb tisztelettel viseltetik nadrágos vezetői iránt..." „A népművészetet felélesztőknek az a hite, hogy ezzel népmentő, ízlésmentő és értékterjesztő munkát végeznek, lehet, hogy őszinte, de mindenesetre fölösleges és kártékony illúzió" - írja Erdei Ferenc.

165 Az értelmiség által szervezett viseletmentő akciók és mozgalmak a legkülönbözőbb módszerekhez folyamodtak: „felvilágosító" tevékenységet folytattak, adminisztratív módon igyekeztek szabályozni és alakítani a helyi viseletet, de kiírtak díjazással egybekötött népviseleti versenyeket, bemutatókat is, sőt jutalmazták a hagyományos öltözetet megtartókat. A helyi értelmiség személyes elhivatottságának talán legjellemzőbb példája az e korszakban felfedezett és közismertté vált Kalocsáról származik, ahol is a népművészetet felkaroló katolikus Földmíves Ifjúsági Egyesület vezetője, Kujáni Ferenc kanonok egyenesen így fogalmazott: „A népviseletet és a népművészetet Kalocsán a vezetésem alatt álló egyesület irányítja."

166 Szabó Z, 1938. 152. Erdei F., 1942. 260. Idézi RomsicsF 1996. 81.