Fügedi Márta: Reprezentáns népcsoportok a 19-20. század fordulójának népművészet-képében (Miskolc, 2001)

V. AZ ÉRTELMISÉG SZEREPE A NÉPMŰVÉSZET FELFEDEZÉSÉBEN

is vállalt a település közéletében. Szabó Zoltán szavait idézve „példáját mutatták annak, milyennek kellene lennie a középosztály vidékre telepített képviselőinek".

151 Bayer Róbert (1878-1953) a mezőkövesdi gimnázium első igazgatója volt. Létrehozta a gimnázium házi múzeumát, azt a jelentős néprajzi gyűjteményt, amely évtizedekig a múzeum szerepét töltötte be Mezőkövesden.

152 Bayer Róbert kezdetektől aktív szerepet játszott a település kulturális életében. Szerkesztői munkát vállalt 1911-14 között a helyi lapban. Sokat publikált a matyó népművészet értékeiről és annak megvédéséről. Kiemelkedő ismeretterjesztő tevékenységet folytatott, saját készítésű diaképekkel illusztrálva rendszeresen tartott előadásokat már az 1910-es évektől a matyók néprajzáról. Egyik előadásának címe különösen jellemző a kor szemléletére: „A művészet és a nép" címmel a nép őstehetségét s ennek nemzeti értékét hangsúlyozta. Felesége, más értelmiségi asszonyokhoz hasonlóan szintén a kézimunkák varratásával foglalkozott: „nagy érdemei vannak abban, hogy a népet visszavezessék a régi értékekhez" - írta róla az Est című lap.

15j Az eddigi példákhoz hasonló, és szintén a helyi értelmiség néhány kiemelkedő képviselőjéhez köthető a Tolna megyei Sárköz népművészetének felfedezése, propagálása és arculatformálása is. E folyamat „kulcsfigurája" a század elején a Sárközben Ács (korábban Auerbach) Lipót (1868-1945) szekszárdi főgimnáziumi tanár volt. Szilágyi Miklós találó jellemzése szerint „alkotóművész, néprajzi gyűjtő, menedzser és szervező egy személyben".

154 Ács aktívan részt vett a szekszárdi múzeum alapítása körüli szervező- és gyűjtőmunkában. A kor „művész-értelmiségére" jellemző módon ő is lelkes gyűjtő volt, ezzel is példát mutatva az értékmentésre és propagálásra. Sárközi népművészeti gyűjteménye legendássá vált, gyűjteményét szívesen állította ki és mutatta be az érdeklődőknek. Saját gyűjteményéből, valamint a szekszárdi múzeumba begyűjtött néprajzi tárgyakból - a kor szemléletének megfelelően - motívumgyüjteményt állított össze, s a táblákba rendezett sárközi hímzéselemeket illusztrálásra és oktatási célra is használta. Ács Lipót gyűjteménye és rajzai alkották a gerincét a Malonyai által szerkesztett A magyar nép művészete című sorozat dunántúli kötetének, melynek jelentős része Sárközről szólt. Ács Lipótot, a művésztanárt a frissen szerveződött Iparművészeti Társulat eszméi és célkitűzései vezérelték a sárközi népművészet felélesztésében. E szellemben szervezte meg 1902-ben Ocsényben a háziipari munkatelepet, illetve tanfolyamot a feledésbe merülő népművészeti értékek, a sárközi motívumkincs felelevenítésére és újraélesztésére. A kor természetes koncepciója szerint az értelmiség „újratanította" a néppel saját hagyományait. A felelevenítés azonban átfogalmazással, modernizálással is együtt járt, a kedvezőbb fogadtatás és a jobb eladhatóság érdekében: „artisztikus szempontból tökéletesített darabokat" kellett készíteni. Ezt a századelőre jellemző törekvést fogalmazta meg találóan Ács a szintén általa „menedzselt" sárközi fazekasműhely kapcsán:

155 „A törekvés az volt, hogy ebben a műhelyben termelt edényformák úgy formailag, mint színben és ornamentikában a magyar népművészet utánérzésének jellegét mutassák." (Az utánérzés kifejezést természetesen pozitív tartalommal érthette itt Ács!) 151 Szabó Z. 1938. 84. 152 Vö. DalaJ., 1938. 151 Az Est, 1923. jún. 21. 154 Szilágyi M, 1980. 18. 155 Vö. Fejős Z., 1991. 151