Goda Gertrud - Pirint Andrea: Döbröczöni Kálmán, 1899-1966 (Miskolc, 1999)

szertár nyújtotta látvány lehetősége, a szentendrei táj szépsége. Való igaz, e három helyszín: a miskolci Bedegh-völgy, a Budán lévő főiskola parkja és a szentendrei miliő sok inspiráló ráhatással bírt, s ennek eredményeit már látjuk. Ámde a művész a három közösség közül ekkor már egyikkel sem tudja igazán tartani a társadalmi kapcsolatot, s így azok csoportos kiállítási lehetőségeiről alig értesül. Az utolsó művészi korszak gazdag termése ennél fogva ambivalens módon - nem juthatott el azokhoz, akiknek szánta, s ez a művészt a mellőzöttség érzetével töltötte el. A Döbröczöni Kálmánt személyesen ismerők visszaemlékezései, de még a munkáit magasztaló, alkotásaira koncentráló cikkek sem mentesek a szubjektivitástól. Akik ismerték őt, nem tudtak elvonatkoztatni az életpálya emberi, erkölcsi tényezőitől. Már e helyen is szó esett kimagasló etikai magatartásáról, demokratizmusáról, békés, nyugodt természetéről, tanítványainak hálájáról. Álljon itt végezetül egy olyan vallomás, amelyre csak kevesek ösztönzik embertársait, s amely mindennél többet mond el Döbröczöniről, az emberről és a pedagógusról. A műtárgyakra koncentráló ismertető hadd fejeződjön be az életmű egy másik vonatkozásának felvillantásával, halála után az újabb generációk számára már nehezen kitapintható emberi értékeinek felidézésével. Az alábbi - akkor még főiskolai éveit töltő Fekete György által megfogalmazott levelet belsőépítész hallgatók írták alá 1956-ban: Nyílt levél Döbröczöni Kálmán Tanár Úrhoz! Évfolyamunk főiskolai tanulmányai alatt ma tartja utolsó alakrajzóráját. Ez önmagában még nem ok emlékező sorok megírására, mi mégis faliújságunk nyilvánosságát választjuk ki e közlésre, mert úgy érezzük, hogy Döbröczöni Kálmán tanár úr iránti hálánk és köszönetünk kötelez erre bennünket.