Goda Gertrud - Pirint Andrea: Döbröczöni Kálmán, 1899-1966 (Miskolc, 1999)

mondhatjuk úgy, vállalásához, amihez azután egy életen át hű maradt. A trianoni békeszerződés után a főiskola már nem mehetett nyaranta Nagybányára. A megmaradt országrészből egy olyan új várost kellett kiválasztaniuk, ahol a természet gazdag festői témát kínál, de ezen felül a fogadtatás is megfelelő. így esett a választás Miskolcra. Hollósy Simon egykori müncheni majd nagybányai tanítványai (Kemenszky Árpád, Halász-Hradil Elemér, Balogh József) szülővárosukba visszatérve már 1904-től bevonták Miskolcot a hazai művészet vérkeringésébe. Alkotó- és oktatómunkájuk révén ismerte meg az újra fogékony miskolci polgárság a természet utáni festőiséget az addig alkalmazott mintakönyv utáni festészettel szemben. Később, 1919-ben a Miskolci Művésztelep megalapításában Meilinger Dezső, Nyitray Dániel és Bartus Ödön jeleskedett. Ezt az intézményt, ill. épületet vette át a főiskola, kiváltképp nyári használatra. Döbröczöni Kálmán 1923-ban járt először Miskolcon mint a Benkhard Ágost vezette nyári gyakorlat résztvevője. Majd 1929-ben - főiskolai tanulmányait követően - elnyeri az ide szóló állami műteremösztöndíjat, mely a Csabai kapui villanegyedben álló, egykori vízgyógyintézet átalakított épületébe szólt. Egy-egy műteremmel egy-egy szűk hálóhelyiség állt az ösztöndíjasok rendelkezésére. Ilyen feltételek mellett egyszerre többen éltek és dolgozhattak szinte folyamatosan; rendszeresen megújítva a pályázatot. A már említett festőkön túl Döbröczöni Burány Nándorral, majd Vietorisz Máriával dolgozott hosszabb ideig együtt. 1930-as bemutatkozó tárlatával a város mértékadó művészévé lépett elő. Ez komoly erkölcsi elismerést jelentett, s ebben nem kis szerepet játszott a művész őszinte, közvetlen egyénisége is. Ekkor már tanított, s bekapcsolódott a helyi közéletbe. Itt alapított családot, s élete végéig megtartotta miskolci illetőségét. Az ő korosztálya az, amelyből az ugyancsak eleven természetlátással bíró másik két művész is letelepült városunkba, ill. környezetünkbe, nevezetesen Imreh Zsigmond és Palcsó Dezső. E három egyéniség művészi és művészet pedagógusi munkássága mai napig érezteti jótékony hatását. A régió vizuális kultúrájában különösen jelentős az az áldozatkész munka, amelyet az országban elsőként, 1945-ben felál-