Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

PÁSZTORMŰVÉSZET Szabadfalvi József

78. Görbebot ólomberakásos díszítésének kiterített rajza. Mezőnyék-Ládháza HO MN 58.81.1. 79. Díszes balta feje. Bukta János készítette 1931-ben Me gay Géza főrestaurátornak Eger lövőn HO MN 78.7.57. 130 cm hosszúak és felül kiszélesedőek. Ón- vagy ólomberakással - intarziával - botokat, karikások nyelét, guzsalyszárat, borotvatartót, dudafejeket és faragóbicskákat szoktak díszíteni. A díszítmények helyét úgy vésték a fába, hogy azok összekapcsolódjanak, majd pedig a megolvasztott ónnal vagy ólommal kiöntötték az árkokat. Amikor a fém kihűlt, az egész felületet egyenletesre lecsiszolták, hogy a fémintarzia se álljon kijjebb. A pásztorbotoknak jobbára a felső, súlyosabb részét ólmozták, ritkábban a dísz a bot közepéig is végighúzódott. Az ólmozott botok díszei egyszerű kazetták, összekapcsolódó vonalak, amelyek itt-ott kiszélesednek. Az ólmozás a bot hasadás elleni összefogását és súlyosítását is szolgálta. Ólmozott díszű botokat már a 19. század végén is készítettek; egy miskolci bot ólmozott dísze alatt faragással a következő olvasható: F. K. 1899. A juhászok jellegzetes pásztorbotja a juhászkampó, melynek felső végén természetes fa- vagy ráhelyezett fémkampó van. Terelőeszközül is szolgál, de legfontosabb funkciója a birkák kifogása a nyájból, az állat hátulsó lábára akasztva az eszközt. A 18. század második felétől először a Dunántúlon, majd az Alföldön terjedt el; viszonylag lassabban honosodott meg Felső-Magyarországon, illetőleg a szlovák lakosság körében. Az ősi magyar rackajuhok tenyésztése idején még nem használták. Hazánkba az említett időponttól, a nyugati fajta selyembirkákkal és pásztoraikkal jutott. A rackajuhokat még karikással és bottal terelték. Megyéink közül Borsodban és Gömörben is megesett, hogy a 79