Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

HÁZIIPAR Bencsik János

HÁZIIPAR A táj, a természeti környezet és az ember kapcsolata a megelőző századokban az iparosodás térnyeréséig, illetve azt követően a táj és a termelés erőszakos átalakításáig természetes volt, ha csak a lassú átalakulás nem eredményezett diszharmóniát. A termelőtevékenység az ember aktív alkalmazkodása teljes természeti környezetéhez. A falvak parasztsága nemcsak saját maga és családja számára készített bizonyos tárgyakat, így nyilvánvaló, hogy kielégítette a társas alkalmazkodás szűkebb és bővebb körét egyaránt. Hazánk északkeleti térsége - megyénk - mind természet-, mind gazdaságföldrajzi értelemben erősen tagolt táj. Délről észak felé haladva a Tisza és a Bodrog árterületétől egy lassan emelkedő térszintű, termékeny síkságon át jutunk a hegylábak dombságáig, végül elérkezünk a magasabb hegyi tájakra. Többnyire aprófalvas vidék ez. Itt-ott nyílott lehetőség arra, hogy kisebb mezővárosok alakuljanak ki. A falvak (és kisvárosok) parasztsága meghatározó szerepe általában vitathatatlan. Ujabb fogalmaink szerint nem is mindig beszélhetünk parasztságról, noha ezeket a családokat, olykor az egész települést származásuk, kétlaki életmódjuk a parasztsághoz közelítette. Ez a változatos térszintű megye az itt élő paraszti falvak és kisvárosok népének településenként más és más életmódot feltételezett. Ebből következett, hogy eszközszükségletük megszabta a tárgyelőállításban, a tárgykészítésben, olykor eszközvásárlásban tapasztalható, tárgyi környezetükben megjelenő sajátos, illetve egyedi és tömegigényt. A természeti környezethez való effajta emberi alkalmazkodás a paraszti eszközökben tárgyiasult. E paraszti tárgyi kultúra alsó szintjén jelentek meg a háziipar termékei, melyek az eszközkészlet alsó - alapozó - szintjét alkották. A paraszti falvak és a kisvárosok paraszti háztartásai, illetve termelő kisüzemei valóságos tárházai lehettek a maguk ké-