Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

A NÉPI VALLÁSOSSÁG TÁRGYAI Kárpáti László

Az önkéntes felajánlkozáshoz pedig jó példa a barkó vidékről származó archaikus körmeneti feszületek csoportja. Ide sorolhatók továbbá a hordozható Mária-szobrok és képek egy része is (pl. Domaháza, Szerencs, Abaújszolnok). A század elejétől terjedt el saját készítésű templomi textíliák, lobogók ajándékozásának, adományozásának divatja, melyben a népi vagy népies, magyaros kézimunkák, a matyó majd kalocsai hímzéssel díszített terítők, misemhák, lobogók mai napig meghatározzák templomaink belső képét, miliőjét. Ezt a tendenciát az egyház időről időre megújuló „szerény tiltakozása" és befolyásolása sem tudta legyőzni. Az „offerálás" körébe vonható a keresztállítás napjainkig meglévő és meg-megújuló szokása is. A következőkben a falusi szakrális tárgykultúra reprezentáns csoportjait a lakóhelyen belül térben szűkülő megközelítésben mutatjuk be, a határbeli objektumoktól a település egész vallási közössége által használt tárgyakon át a család és az egyén személyes szakrális tárgyaiig. E tárgytípusok előfordulásának gyakoriságát a felekezeti dominancia határozza meg. A vegyes vallású régiókban általában kevesebb a jelértékű, mindenki számára „olvasható" szakrális tárgy, míg a homogén vallású vidékeken, különösen természetesen a katolikus szigeteken (barkóság, matyóság) a számuk megszaporodik, s szinte a lokális kultúrát jellemző tárgycsoportokká emelkedhetnek. Azokon a vidékeken, amelyeknek lakossága csak rítusbeli különbségeket mutat (római és görög katolikusok), legfeljebb szemiotikai eltérések jelzik a hovatartozást. A települések határában álló kis műemlékek között kápolnákat, szobrokat, és igen nagy számban útmenti kereszteket tartunk számon. Az építtetők, alapítók szándéka szerint ezek lehetnek közösségi célúak, például határjelzők, tulajdonjelzők és egyéni, családtörténeti emlékek. Régiónkban a kápolnák száma rendkívül csekély. Többségük nem más, mint egy kép vagy szobor befogadására alkalmas, szerény építészeti értéket hordozó apró épület, melyeken a történeti stílusjegyek csak nyomokban fedezhetők fel, inkább a helyi paraszti építőgyakorlat eszközkészletéből merítettek. Ezek tájba helyezése azonban valamilyen ösztönös szépérzék meglétét bizonyítja. Említésre érdemes a Tornaszentjakab határában álló magányos kápolnácska,