Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

A VISELET Fügedi Márta

613. Női ujjasok elnevezései gyapjúzsinórba spárgát húztak merevítésül. Ezt a hosszú, Korcsán: passzos, szeledző, nehéz szoknyát kis felsőrésszel, „pusziival" egybevarrták, ráncoska, litya. hogy súlyát ne a derék, hanem a váll hordozza. A szoknyák Varga Marianna 1953. nyomán alapanyaga kasmír (a matyók purgamentnek nevezik), selyem, delin, nehéz szövet. Hogy az értékes anyaggal takarékoskodhassanak, a kötény alatti, nem látszó részt olcsóbb betéttel helyettesítik, melyet „elej"-nek neveznek. Már 1843-ban a Sajó-völgye viseletleírásánál is megemlítették, hogy „a kötény alatt egy darab fehér van bevarrva". A pruszliknak, mellesnek két változata volt: az egyik derékig érő, rövid, és az eleje mélyebben kivágott, a másik fajta pedig zárt nyakú és deréknál fodros. A Bükkalján a rövidebb fajtát gyapjú- vagy selyemhímzés díszítette, barchenttal bélelt festőkartonból készült, pirossal cakkosan körbeszegve. Ezeknek a kislajbiknak mintául a palóc bőrmelles, a cucaj szolgált, annak szabását és díszítését utánozták le az ügyes kezű parasztvarrónők. E melles legarchaikusabb változata a vállon megkötős illetve gombolós megoldás lehetett. A zárt nyakú, derékban fodros pruszlik neve Bogácson kispruszlik, Tardon például daku. Köznapra kartonból, ünnepre selyemből, purgamentből, sőt selyembrokátból vagy bársonyból is készítették. Eleje gomboláspántját és háta szabásvonalát gyakran díszítették színes gépi hímzéssel, nyargalással. Emellett azonban rézrojttal, ragyogóval, flitterrel, csipkével is díszítették, sőt bársonyszegést, szélcakkozást, rakott fodrot is szívesen alkalmaztak. Zemplénben és az abaúji Hegyközben a pruszlik neve derekas vagy derekas lajbi, a szlovák falvakban (pl. Füzér, Nagyhuta) lajbik, lajbicska. Legáltalánosabban virágos kasmírból készült, de selymet, lüsztert is viseltek. Errefelé is kedvelt volt a fekete bársony szeges, a farkasfog dísz, olykor a zsinórozás és a színes nyargalásos gépi hímzés is. A női blúzfélék már a század elején megjelentek, elnevezésük azonban szinte falvanként és nemzedékenként változott. Ismerték és viselték a réklit, testállót, szállikát, ráncikát, ráncoskát, vizitkét, lipitkét, pitart, lityát, Szabadkát, röpikét, tülemállót, mindezeket azonban ma már nehéz egyértelműen megkülönböztetni egymástól. Egyik legrégibbnek a testállásnak nevezett, egyszerű szabású, alig díszített ujjas tartható, zárt nyakú, gallértalan, deréknál laza, egyenes szabású. A szállika fodros derekú és