Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

A PARASZTGAZDASÁGOK ESZKÖZEI Viga Gyula

549. Lóbéklyó „ Guba István 1866" felirattal, Gelej HOMN 53.996.1. merinó birkákkal. Borsod megyéből már 1814-ből ismerünk datált példányát, ami kosfejet mintáz. Készültek kampók ezen a vidéken vasból, sőt szaruból is, ám igazán népszerűvé 1922-től váltak a borsodi juhászkampók, amikor Edelényben Hódossy Lajos kovácsmester kezdte el az öntésüket. A köpüs felerősítésű, kígyót, csillagot, virágformát mintázó készítményei a megye határain túl Heves, Szabolcs, illetve Tolna és Somogy megyébe is eljutottak, de elkerültek a Felföld, főleg a mai Szlovákia területére is. Majd félszázados tevékenységének feltétlenül része volt abban, hogy a juhászkampó a magyar pásztorok eszköztárából a szlovák juhászaiba is átkerült (Bodgál Ferenc 1959.). Rézművesek készítették a csengők, lószerszámok, ritkábban a pásztorviselet áttört, vagy bevert díszű, olykor stilizált állat- vagy madárformájú csatjait is. A pásztorok terelő eszközei - a gyakran mívesen megmunkált botok, ostorok -, valamint egyéb szerszámai, felszerelési tárgyai a népművészet önálló, külön tárgyalandó vonulatát alkotják. Ugyanez vonatkozik jellegzetes viseletükre is. A legelőn tartott szarvasmarhák és lovak megjelölésére elsősorban az Alföldön - évszázadok óta használták a bélyegeket, bilyogoksLt (billog): a megtüzesített vaseszközzel égették a jószág bőrébe a tulajdonos jelét, jegyét, monogramját. A jegyező vasak cigánykovácsok vagy falusi kovácsok készítményei voltak. A ránk maradt példányok névjegyeket formáznak, de számos adat igazolja, hogy a korábbi századokban gyakoriak voltak a szimbolikus jelek is. A készítő fantáziáján és kézügyességén múlott, hogy az információt hordozó jel vagy betűk és az azokat összefogó, övező ívek, pálcák mennyire alkotnak egységes szerkezetet és látványt.