Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

A PARASZTGAZDASÁGOK ESZKÖZEI Viga Gyula

A PARASZTGAZDASÁGOK ESZKÖZEI A termelőtevékenység, a paraszti munka eszközei sajátos helyet foglalnak el a népművészet fogalomkörében. Csupán az ide sorolható tárgyak egy része díszített, s az eszközök kisebb részénél különül el az adott tárgytípus köznapi és ünnepi példánya. Egyértelműbb a díszített tárgyak megítélése: készítőik esztétikai értékeket is létrehoztak, még akkor is, ha egyszerű megkülönböztető jelet, vagy kevéssé igényes, sematikus díszítést hagytak kezük munkájával az eszközön. De van esztétikai jelentésük - elsősorban formai vonatkozásokban - a köznapi munkaeszközöknek is. Arányaikat, méreteiket, formáikat az alapvető fizikai elveket követő, emberi léptékhez igazodó praktikum hozta létre, ilyen módon egy jól behatárolható méret- és formavilágba illeszkednek bele. Egy részüket sok generáción át vissza lehet követni, más formáik és típusaik friss innováció eredményei. Az objektumok mérete, a csomóba rakott szálasgabona vagy takarmány mennyisége, a kézhez simuló, jól beállított szerszám formája nem mondhatott ellent az alapvető fizikai elveknek. Arányaikat néhány generáció alatt hagyománnyá formálták az egyes közösségek, s csak akkor változtattak azokon, ha újabb - rendszerükbe illő - praktikus formákat találtak. Ilyen módon a hagyományos társadalomban élő embert emberi léptékű tárgyak és objektumok vették körül, hozzá igazodtak a magasságok, mélységek, súlyok, távolságok, s rendszerük középpontjában maga az ember állt, eszközei révén mintegy megnövelve, megsokszorozva saját fizikai adottságait (Vö. H of er Tamás-Fél Edit 1975.). Ennek köszönhető, hogy - tipológiai változatosságuk mellett is az európai kontinens mezőgazdálkodásának eszközanyagában igen sok a hasonlóság. Bár a paraszti üzem gyűjtőhelye a sajátos funkcionális rendszerbe illesztett tárgycsoportoknak, az egyes tárgytípusok története igen szerteágazó, s többféle úton-módon kerültek